2016.10.26.

A szépséges Alfierinek idén kellett volna érkeznie, ehelyett csak 2020-tól lesz kapható.

2016.05.11.

A Maserati márka magyarországi eladásainak már rövid távon a megduplázására, középtávon pedig megháromszorozódására számít forgalmazója, a Wallis Pest Kft. azzal, hogy a márka belépett a városi terepjárók (SUV) szegmensébe - mondta Antal Péter ügyvezető az MTI-nek szerdán.

2016.02.21.

A Levante végleges változata a Genfi Autószalonon mutatkozik be.

2016.02.20.

A január-februári három hetes leállás után az FCA szerdai közleménye szerint, március-áprilisban is kényszerszabadságra kell küldeni a dolgozókat.

2016.01.10.

Sokszor hallhatjuk, hogy felgyorsult világban élünk, vagyis nem csupán állandóan változó körülmények között, hanem olyanban, ahol mindez gyorsan történik. Ebben a közegben meglehetősen kevés az olyan biztos lábakon álló gyártó, mint a Porsche, hiszen a márkák is jönnek-mennek, eltűnnek és...

2015.11.08.

Az utóbbi időben az NBA a férfidivat egyik epicentrumává nőtte ki magát, köszönhetően az olyan játékosoknak, akik minden meccs előtti vagy utáni eseményükre tökéletes ízléssel kicsípik magukat

2015.07.15.

Az Alfa Amore történetének második legnagyobb találkozója volt AlfaCity15 Balatonfüreden. Új Alfa nélkül, egy csak jövőre megjelenő típusra várva gyűlt össze majdnem annyi alfás, mint legutoljára 2010-ben, a Monostori Erődben, amikor bemutattuk a Giuliettát.

2015.07.09.

Idén ismét a Balaton partján, a balatonfüredi SunCityben várja az olasz márka rajongóit az AlfaCity. A volt görögfalu falai között csodás autók és az alfás barátok mellett nem sok időd lesz unatkozni! Ha mégis kiszellőztetnéd a benzingőzt (vagy a gázolajat), színes programok közül válogathatsz...

2015.06.30.

A legabszurdabb autókárok képzeletbeli listáján előkelő helyre kerülne az a Maserati, amely Ausztráliában lett belsőleg totálkáros – számol be róla a német Stern magazin.

2015.05.22.

A milánói karosszériaépítő cég a retrós külsejű Mostro sportkocsival tiszteleg a centenáriumát ünneplő sportautómárka előtt.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A 208-as modell új generációja érkezhet a sportos performance verzióval, akár már 2026-ban. ..
2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....