porscheforever

Porsche babérokra törne a Maserati?

2016.01.10.

Sokszor hallhatjuk, hogy felgyorsult világban élünk, vagyis nem csupán állandóan változó körülmények között, hanem olyanban, ahol mindez gyorsan történik. Ebben a közegben meglehetősen kevés az olyan biztos lábakon álló gyártó, mint a Porsche, hiszen a márkák is jönnek-mennek, eltűnnek és előbukkannak a semmiből, bármiféle előzmény nélkül. Az egyik újjáéledő állítólag a Porsche vevőire (is) pályázik. Vajon felkészülten várják a „támadást” Stuttgartban?

Nyilván egy kissé elfogultak vagyunk, de Chris Harris közel egyórás és igazán tartalmas videóját végignézve megint csak arra kellett rájönnünk, hogy bizony fantasztikusan sokoldalú márka a Porsche. Pedig a jó nevű tesztelő ezúttal még csak nem is méltatja különösebben a mi kedvenc márkánkat, ám az adatok így is kellőképpen beszédesek – akkor is, ha ezúttal nem a Porsche győzött. A dicsérő szavak ettől még elfogulatlanul is jogosak a Porsche számára, pusztán a tényeket figyelembe véve. Hiszen a stuttgartiak hipersportautója egyszerre tud versenyre kelni a Ferrari és a McLaren zászlóshajóival, miközben a Porsche számára teljesen új területeken is helytáll. Jó példa erre a Macan. E márkaépítési koncepció életképességét mutatja, hogy idén már több mint kétszázezer Porsche talált gazdára világszerte.

Persze biztosan akadnak olyan fanatikus rajongói a márkának, akik inkább kevesebb márkatárssal kívánnak találkozni útjaik során, semmint többel, de ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a Porsche igazán népszerű és kelendő. Ebből adódóan pedig természetesen más márkák is szívesen követnék a példáját, ehhez azonban például a Porsche vásárlóinak táborából kellene új ügyfeleket toborozniuk. A jelenleg nem éppen aranykorát élő Fiat Chrysler Automobiles például nem csak a fent említett Ferrarival igyekszik lépést tartani a Porsche fejlődésével, hanem egy másik márkájával, a Maseratival is. Az anyavállalat szándéka szerint a Porsche szélesebb körben elérhető típusai számára már manapság is a Maserati jelenti az olasz luxus alternatíváját – amennyiben négyajtós, kupé vagy kabrió karosszériás modellekről van szó. Egyes források szerint azonban a márciusban, a Genfi Autószalonra időzítve érkezik a Maserati első SUV típusa, a Cayenne-konkurens Levante is. Ennek fogadtatása pedig állítólag döntő fontosságú a Maserati jövője szempontjából, és éppen ez adja igazán írásunk apropóját. Az olasz márka egyik vezetőjének elmondása szerint a Levante sikerére alapozva várják, hogy 2018-ban már legalább hetvenezer új autót adhassanak el – vagyis körülbelül harmadannyit, mint a Porsche adott el idén.

Annak ellenére, hogy nincs gyártásban a 918-as, sokan fáardoznak a legyőzésén

Egyetlen típusra nyilván nem reális alapoznia a Maseratinak sem, ezért kínálata többi tagjának is illene valódi konkurenciát jelentenie a vetélytársakkal. Mivel a 2016-ban érkező olasz SUV típusról még nem áll rendelkezésre hivatalos információ, ezért csupán a Maserati jelenlegi kínálatát tudjuk összevetni a Porsche palettájával. Persze ez nem egyszerű, hiszen például a Panamera teljes kínálatát tulajdonképpen két típussal fedi le a Maserati. A stuttgarti luxuslimuzin szerényebb teljesítményű modelljeire a Ghibli a válasz a Maserati részéről, míg az erősebb Panamerák vevőinek kegyeiért a Quattroporte verseng. Igaz, ebből a legerősebb változat is csupán 530 lóerős – illetve ez a legerősebb jelenleg elérhető Maserati – szemben a Panamera Turbo S 570 lóerős teljesítményével. Forgatónyomaték tekintetében is hasonló arányú az olasz zászlóshajó lemaradása. A Porsche Panamera Turbo S 3,8 másodperces százas sprintideje pedig közel egy másodperccel jobb a Maserati Quattroporte GTS értékénél, ami bizony már jelentős különbség ebben a régióban. Ráadásul mindez úgy igaz, hogy a Panamera a Porsche legidősebb, mondhatni kifutó típusa, míg a jelenlegi Quattroporte meglehetősen friss a márka palettáján.

Porsche Cayenne - a Nürburgring leggyorsabb sorozatgyártású SUV-ja már terepen is bizonyított

A Maserati aktuálisan négytagú kínálatának másik két szereplője a Granturismo és ennek nyitható tetős változata, a Grancabrio. Ezek mindegyikének legerősebb erőforrása 460 lóerős, amit ugye nyilván igazságtalanság lenne összevetni a legerősebb Porsche 911 modellekkel. Ám valójában még a „csupán” 420 lóerős Carrera S is jobb menetteljesítményeket ígér a gyorsulási adatok összevetése alapján, mint a legerősebb kupé vagy kabrió Maserati. Hiszen az olaszok 4,5 másodperc alatt rugaszkodnak száz kilométer/órás sebességre, míg a gyengébb Porsche 911 Carrera S legszerényebb százas sprintideje is 4,3 másodperc – manuális sebességváltóval.
Nyilván nem csupán ezen adatok alapján választunk autót, nem csak ezek miatt döntöttünk a Porsche típusai mellett, mégis jól mutatják ezek is kedvenc márkánk technikai fölényét. A Maserati jelenlegi kínálatának ismeretében talán nem nagyképűség azt állítani, hogy a Porschénak nincs oka komoly aggodalomra a vevők elpártolása miatt.

Már nem kell sokat várni a megújult Panamera megjelenésére

Vajon sikerül-e az olasz luxusautó gyártónak vevőket átcsalni a Porschétól? Idővel kiderül, mindenesetre a Stuttgartiak felkészülve várják az új kihívókat!

Forrás: porscheforever.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..
2025.02.10
Halálosan láthatatlan: Az ÖAMTC – Osztrák Autóklub -  riasztást adott ki a silány minőségű....
2025.02.10
A Széchenyi István Egyetem meghatározó szereplője az élenjáró járműipari technológiák....
2025.02.10
Michael Breme, igazgatóságunk elnöke és Achim Grewe, vállalatunk pénzügy, IT, beszerzés, compliance....
2025.02.10
Egyre többször és egyre nagyobb mennyiségben érik el Magyarországot is a Szaharából induló....
2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....