- A várakozásoktól jelentősen elmaradt a júliusi külkereskedelmi többlet értéke, amit vélhetően az autógyárak nyári leállása és emiatt az ipar gyenge teljesítménye okozhatott - kommentálták a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken kiadott előzetes adatait piaci elemzők az MTI-nek.
A járműipar és a kapcsolódó ágazatok gyengébb teljesítménye állhat az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a mögött, hogy az ipari termelés csak 0,6 százalékkal nőtt tavaly novemberben a megelőző év azonos időszakához képest.
- A bruttó hazai termék (GDP) növekedése két százalék fölött lehet idén - vélik az MTI-nek nyilatkozó makrogazdasági elemzők, akik a Központi Statisztikai Hivatal részletes adataira reagáltak.
– Októberben az ipari termelés volumene 10,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás októberben 1,7 százalékkal nőtt – jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...
Nagyobb mértékű visszaesés volt a gumi- és, műanyagiparban, valamint a járműgyártásban, a szállítás, raktározás terén viszont 44,8 százalékkal nőttek a beruházások a vasút-, és autópálya-építések, a nagyvárosi közlekedési hálózatok, illetve a járműparkok bővítésének köszönhetően.
A bővüléshez elsősorban a járműipar beszállító ágazatai járultak hozzá, amely jól mutatja, hogy a Magyarországon megtelepedett autóipari vállalatok korábbi sikeres beruházásai révén tovább erősödött Magyarország tőkevonzó képessége.
A vártnál kedvezőbbek lettek az ipari termelés júniusi adatai, a bővülés motorja továbbra is a járműipar.
Tavaly az iparban mintegy 625 ezren dolgoztak Magyarországon; az alkalmazásban állók száma 0,6 százalékkal nőtt a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a járműiparban 9 százalékkal ugrott meg a létszám - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiadványából.
Az idén január-júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A növekedést feltételező várakozásokkal szemben csökkent a kiskereskedelmi forgalom júniusban az MTI által megkérdezett elemzők szerint.