2014.11.13.

– A Philae minilabor újra küldi az adatokat a 67P-Csurjumov-Geraszimenko üstökösről az éjszakai kényszerszünet után – közölte csütörtökön az Európai Űrügynökség (ESA) darmstadti irányítóközpontjának szóvivője.

2014.11.13.

– Bulijármű lett a közbringa, péntek este használják a legtöbben a BuBit, de hétköznapokon is gyakori, hogy napi ötezer fölé nő a zöld kerékpárt használók száma – írta a Népszabadság.

2014.11.10.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 124 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 7 balesetben 7 személy vesztette életét, 33 súlyos és 84 könnyű sérüléssel végződött - közölte a police.hu.

2014.11.05.

A balástyai autópálya mérnökségen tartott előadásokkal és gépszemlével vette kezdetét a téli időszámítás az M5-ös autópályán.

2014.11.03.

– Az amerikai Virgin Galactic cég űrjárműve azután esett darabjaira pénteken a kaliforniai Mojave sivatag fölötti próbarepülés közben, hogy a gép leszállásának lassítására tervezett készülék idő előtt lépett működésbe – közölte az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NTSB).

2014.10.29.

Mostantól valós idejű közúti közlekedési információk is elérhetők a BKK honlapján. A fővárosban közlekedő autósok interaktív online térkép segítségével tájékozódhatnak arról, hogy hol milyen fennakadásokra kell számítaniuk.

2014.10.21.

Éjszaka Magyarországot nyugat felől markáns hidegfront éri el erős lehűléssel, viharos széllel, jelentős csapadékkal. A front előtt az éjszaka első felében a Nyugat-Dunántúlon intenzív zivatar is kialakulhat, felhőszakadás (> 20-25 mm), viharos szél (>70-80 km/h), esetleg jégeső (2 cm...

2014.10.16.

- A Magyarország és Burgenland közti, határmenti közlekedésfejlesztésről írt alá szándéknyilatkozatot Hans Niessl, Burgenland tartományfőnöke és Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

2014.10.15.

- Legfeljebb hétéves autóval járhatnak, és ötévente meghosszabbítandó engedélyükkel kizárólag saját településükön vehetnek fel utast a taxisok, egyebek mellett ezt tartalmazza a szakma működését újraszabályozó rendelet, amely ellen a sofőrök készek demonstrációval is tiltakozni - írta a...

2014.10.13.

Az elmúlt 72 órában a rendőrök 184 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből 12 balesetben 12 személy vesztette életét, 58 súlyos és 114 könnyű sérüléssel végződött - írja a police.hu.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.11
Forgalomkorlátozásra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren február 20-tól, amikor....
2025.02.11
Hamarosan még több Bosch-fejlesztés válik elérhetővé az amerikai piacon. Ezeket a Mobility....
2025.02.11
Hanem a ázsiaiak is, ahol hatalmas kultúrája van az egyterűek és személy- vagy csomagszállító....
2025.02.11
Újra indul a rali Európa-bajnokságon (ERC) a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős, amely új....
2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..