2019.07.24.

Mintegy ötezer milliárd forintot fordít a kormány 2024-ig közúti és vasúti fejlesztések előkészítésére és kivitelezésére - mondta az innovációs és technológiai miniszter szerdán Mogyoródon.

2019.07.23.

Elhalasztotta a fővárosi Szentendrei út felújítását Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, egyeztetve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójával - közölte a Főpolgármesteri Hivatal

2019.06.30.

Várhatóan negyvenöt kilométernyi fővárosi földutat aszfaltoznak le az év végéig a budapesti útépítési program keretében, ez a földutak mintegy húsz százalékát jelenti – közölte a program koordinációjáért felelős miniszteri biztos, hozzátéve: a program második üteme folyamatban van - írja az MTI...

2019.06.30.

Lerakták a 87-es számú főutat és az osztrák B61a jelzésű utat új határmetszési ponttal összekötő 1,8 kilométer hosszúságú út alapkövét a kőszegi határátkelőhely közelében - írja az MTI.

2019.06.04.

Megkezdődött a leendő M76-os gyorsforgalmi út balatonszentgyörgyi csomópontjában kialakítandó 365 méteres híd gerendáinak beemelése, a hídszerkezet a nyár végére készülhet el – írta az MTI.

2019.04.25.

A tervek szerint 2019. április 25-én, csütörtökön induló felújítási munkák során az M1-es autópálya Rábca-hídjának teljes felületén kicserélik a szigetelést, a burkolatot, a korlátokat, valamint a vízelvezető rendszert is.

2019.04.09.

A kormány által elfogadott közlekedési stratégia szerint minden gyorsforgalmi útnak el kell érnie a határig, a megyei jogú városokat gyorsforgalmi úthálózattal kell összekötni, és el kell érni, hogy lehetőleg 30 percen belül mindenki - bárhol lakik az országban - el tudjon érni egy gyorsforgalmi...

2019.03.12.

Csütörtöktől újabb terelésekre kell számítani az M1-es autópálya M15-ösre vezető ágán a csomópont építése miatt - közölte a Magyar Közút 

2018.12.20.

Útfejlesztésre 2500 milliárd forintot fordít a kormány 2025-ig, a két legfontosabb cél, hogy minden megyeszékhely elérhető legyen gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya elérje az országhatárt - közölte Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berettyóújfaluban, az...

2018.12.14.

- Átadták a 445-ös főút Kecskemétet észak felől elkerülő, az 5-ös főutat és az M5-ös autópályát összekötő szakaszát péntek reggel. A 3,3 kilométer hosszú út 5,75 milliárd forintból épült meg.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az összetettben éllovas dél-afrikai Henk Lategan előnye mindössze 21 másodpercre csökkent a Szaúd-....
2025.01.12
Vannak fétistárgyak, melyek láttán erősebben ver az autóbuzik szíve, ilyen a Bilstein gátló, a....
2025.01.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Magyar vágyálom. ..
2025.01.12
Nyolchengeres ellendugattyús motort készül piacra dobni a Great Wall Motor kínai járműgyártó....
2025.01.12
Az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót. ..
2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....