2017.07.11.

- Ünnepélyes keretek közt, a hajdú-bihari és a romániai bihari települések képviselőinek jelentétében kedden lerakták az M4 autópálya Berettyóújfalu-Nagykereki országhatár közötti szakaszának alapkövét.

2017.06.12.

Forgalomkorlátozásra kell számítaniuk a közlekedőknek az M3-as autópályán Mogyoród térségében az elkövetkező napokban.

2017.05.29.

A 2016. november végi alapkőletétellel kezdődött el a hódmezővásárhelyi északi elkerülő építése, a tizenhárom és fél kilométeres új autóút leglátványosabb, egyben legvitatottabb pontja egy harminc méter sugarú, a vasutat és a közutat külön szintben keresztező körhíd lesz.

2017.05.11.

forgalmi változásokra lehet számítani május 15-e hétfőtől Eger bizonyos pontjain - jelentette be a beruházás önkormányzati kommunikációs referense csütörtökön Egerben sajtótájékoztatón.

2017.05.09.

A Kaposvárt az M7-es autópályával összekötő gyorsforgalmiút-beruházás első szakaszának támogatását kedden jelentették be.

2017.05.04.

A Modern városok program keretén belül Tatabányán egymilliárd forintos útfelújítási program indul, melynek során tömegközlekedéssel érintett, ipari parkok megközelítését szolgáló, valamint turisztikai célpontokhoz vezető útvonalakat újítanak fel - ismertette a polgármester csütörtöki...

2017.04.24.

- Építési és burkolatjavítási munkák miatt hétfőtől forgalomkorlátozásosra kell számítaniuk a közlekedőknek az M1-es autópálya több szakaszán is - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hétfőn az MTI-vel.

2017.04.06.

Jövő tavaszra készül el a Győrt keletről elkerülő 813-as út harmadik, 5,2 kilométeres befejező szakasza, 14,85 milliárd forint hazai forrásból. Az összesen 13,4 kilométer hosszú elkerülő akkorra köti össze az M1-es autópályát a 14-es úttal - tájékoztatta a beruházó Nemzeti...

2017.03.29.

- Kivétel nélkül folytatódnak az olimpiára tervezett közlekedési projektek - nyilatkozta a Magyar Időknek Homolya Róbert, a fejlesztési tárca államtitkára, aki arról is beszélt: az utóbbi évek legnagyobb gyorsforgalmi fejlesztési programját viszi véghez a magyar kormány 2022-ig: 2470 milliárd...

2017.03.17.

Zenélő szakaszt épít be a 2-szer 2 sávosra bővülő 67-es számú főút Kaposvár felé vezető részén a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF). A NIF az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismerteti: az út a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából 60 milliárd forintból, európai uniós...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Az összetettben éllovas dél-afrikai Henk Lategan előnye mindössze 21 másodpercre csökkent a Szaúd-....
2025.01.12
Vannak fétistárgyak, melyek láttán erősebben ver az autóbuzik szíve, ilyen a Bilstein gátló, a....
2025.01.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Magyar vágyálom. ..
2025.01.12
Nyolchengeres ellendugattyús motort készül piacra dobni a Great Wall Motor kínai járműgyártó....
2025.01.12
Az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót. ..
2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....