2015-ben a brnoi aszfalton zárta az évet az RCM Cup. Mivel sok pilótának teljesen ismeretlen volt a pálya, a B3-as fiatalok különösen motiváltak voltak a csehországi megmérettetésen.
Novembertől Wizz Air-pilóták képzése indul Nyíregyházán - jelentették be a képzésben résztvevő cég és a város vezetői sajtótájékoztatón a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen hétfőn.
Több mint 8 milliárd forint értékben hirdetett eredményt két közbeszerzésben a Budapesti Közlekedési Zrt., az egyik dízel, míg a másik elektromos buszok használatát kérte - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A szakácsok is szívesen alkalmazzák a kolbászt, a kolbászhúst különböző ételekbe. Prohászka Béla olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács elmondta: a kolbászhús számos étel nélkülözhetetlen eleme, az étkeket finomabbá varázsolja, karakteresebbé teszi, színt, ízt ad nekik. Természetesen az...
Az utóbbi időben több félreérthető és szakmailag tisztázatlan információ került a köztudatba a diesel motorok károsanyag kibocsátása körül. Az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által kiadott szakmai anyag nyomán szükségesnek érezzük, hogy a magyar közvélemény korrekt és hiteles információt...
Szeptemberben tovább nőttek a Ford magyarországi járműeladásai; a siker hátterében a márka vadonatúj vagy felfrissített személyautó modelljei és minden igényt kielégítő személy-, és áruszállító verziókban is elérhető haszonjármű portfóliója iránti erős kereslet áll.
Mi az a lefoglalás? Hogyan veszi vissza az autót a finanszírozó? Mi történik ezekkel a kocsikkal?
Az Opel az idén 580 ezer motort gyárt szentgotthárdi gyárában, jövőre pedig 700 ezer darab fölé emelik a termelést; ez a terveknek megfelelően, párhuzamosan halad az asperni üzembeli motorgyártás kifutásával - mondta Dános András, az Opel Magyarország PR-igazgatója az MTI-nek.
Az Intellisafe Auto Pilot-re keresztelt rendszer még csak bizonyos útszakaszokon képes átvenni az irányítást a vezetőtől.
Utolsó előtti versenyhétvégéjéhez érkezett az FIA Kamion Európa-bajnokság mezőnye, idén másodszor Spanyolországban, ezúttal Jaramában álltak rajthoz a versenyzők.