Ezzel megvalósul a 4-es és a 47-es főutak teljes összeköttetése, aminek eredményeként Debrecen belvárosa mentesül a Romániába tartó átmenő forgalomtól
Az új full hybrid platformra épülő negyedik generációs Prius összes kiemelkedő tulajdonságát a kategória legkiválóbb tisztán elektromos hatótávolságával kombináló, számos innovatív technológiát felsorakoztató, új Prius Plug-in Hybrid a Párizsi Autószalonon mutatkozott be először Európában.
A világ legnagyobb akció- és sportfotó pályázatán a díjakat egy látványos gála keretében adták át Chicagóban. A döntős alkotások között volt a tehetséges magyar fotós, Pálfi Balázs képe is.
A GT-R Track Edition alapja a 2016 áprilisában a New York-i Autószalonon bemutatott 2017-es GT-R. A négykerékhajtású szupersportkupé újrarajzolt, látványos és aerodinamikus külső formáival a GT-R páratlan örökségére épít.
Rekordszintre nőttek az újgépkocsi-eladások Nagy-Britanniában szeptemberben, amikor 469 ezer 696 jármű talált gazdára - jelentette az angol Society of Motor Manufacturers and Traders, az ágazat szereplőit tömörítő szövetség szerdán.
Anyagi káros baleset miatt teljes útzár volt Öcsöd külterületén. A közlekedők Cserkeszőlő felől Tiszaföldvár, vagy Kunszentmárton irányába, Öcsöd felől Mezőhék, Tiszaföldvár, vagy Mezőtúr irányába kerülhették el az adott útszakaszt.
- Forgalomkorlátozásra kell számítani az M1-es autópálya bicskei szakaszán szerda este hét óráig - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
Az első őszi hónapban 59%-kal több, mintegy 25 ezer 290 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton. Az első kilenc havi utasforgalom 77%-kal haladta meg a tavalyi év azonos időszakát.
A Hyundai Motor a 2016. évi Párizsi Autószalonon megtartotta az RN30 tanulmányautó világpremierjét, és ezzel szabadjára engedte legújabb nagy teljesítményű N tanulmányautóját. A motorsport ihletésű versenytanulmányt úgy fejlesztették ki, hogy a versenypályákon mindenki számára szenvedélyes,...
- Minden korábbinál nagyobb magaslat felé vette az irányt a Marson a Curiosity űrszonda missziójának második kétéves periódusában, amely október elsején vette kezdetét - közölte az amerikai űrügynökség, a NASA.