A mai nap folyamán három magyar városban is lángoló autókhoz riasztották a tűzoltókat - írja a BM országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának honlapja.
Brazília a futballistenek, a karneválok és a szép nők országa, autópiacáról kevés szó esik az európai sajtóban, pedig a több mint 200 milliós ország a járműgyártók egyik nagy piaca is. A brazilok sportban a focit, autóban pedig a kis járműveket szeretik, beleértve a limuzinokat és a pick-upokat...
A madárbirsfélék cserjéi fogják fel a legjobban a légszennyezést a nagy közúti forgalmú térségekben, míg más növények jelentős szerepet játszhatnak az épületek hűtésében, az áradások mérséklésében - állapították meg brit botanikusok.
A súllyal nem volt gond, a rögzítéssel annál inkább. Kiderült, mi mindenre alkalmas a szigszalag!
E heti rajzunk készítője Kelemen István, rajzának címe: Megfázott a motorja.
Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése, ahol a jövőben sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér valósul meg, valamint a repülőtérhez kapcsolódóan ipari parki terület létesül - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter, miután a helyszínen...
Hat órát kell várakozniuk az Ukrajnába tartó autósoknak Záhonynál - közölte honlapján vasárnap délelőtt a rendőrség.
Eddig sem volt elég vastag jég a hazai tavakon, és tovább enyhül az idő.
Halálra gázolt egy gyalogost a vonat Szántódon vasárnap délelőtt. A baleset miatt késések várhatók a dél-balatoni vonalon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.
Ilyen konvojjal még a rendőrök is alig találkoztak. Nagy összegű közigazgatási bírságot szabtak ki a jármű sofőrjére.