Közlekedésfejlesztés

Fölpörög Börgönd

2021.02.21.

Elkezdődött a Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztésének tervezése, ahol a jövőben sport- és üzleti célú nyilvános polgári kisrepülőtér valósul meg, valamint a repülőtérhez kapcsolódóan ipari parki terület létesül - jelentette be az innovációs és technológiai miniszter, miután a helyszínen egyeztetett a város országgyűlési képviselőjével és polgármesterével.

Palkovics László elmondta, hogy a Modern városok programban is szereplő fejlesztés előkészítéséhez, tervezéséhez a kormány 750 millió forintot biztosított.

A miniszter jelezte: Magyarország egyik legrégebbi repülőterének átalakítása, teljes felújítása lehetővé fogja tenni, hogy a kisrepülőgépes üzleti célú forgalom és a sportrepülés mellett repülésoktatási célokat szolgáljon ki, továbbá a drón fejlesztési koncepcióhoz kapcsolódóan a drónok sokféle hasznosításának - szállítás, mezőgazdasági alkalmazás, időjárási becslések - egyik gyakorlati helyszíne legyen.

Palkovics László arról is beszélt, hogy a repülőtéri beruházásokhoz miként kapcsolódik az Óbudai Egyetem székesfehérvári campusának fejlesztése: az 1500 milliárd forintos országos egyetemi fejlesztési csomagból 30 milliárd jut egy technológiai kutatóközpont létrehozására, amelynek egyik objektuma az egyetemen lesz, a másik Börgöndön. Utóbbi a repülést érintő kutatás-fejlesztések helyszíne lesz - tette hozzá.

(Forrás - turizmus.szekesfehervar.hu)

A miniszter megemlítette, hogy közlekedési ügyekben is egyeztettek, hiszen jelenleg éppen Székesfehérváron tesztelnek a mindennapi forgalomban egy Ikarus elektromos buszt. Mint mondta, a nagyvárosok 2022-től már csak elektromos vagy emisszió mentes buszokat helyezhetnek forgalomba, ezért olyan támogatási koncepció készül, hogy semmiképpen se terhelje a településeket a beszerzésük, továbbá az elkövetkező tíz évben ne kerüljön többe az üzemeltetésük, mint a mostani járműveké.

Palkovics László a vasúti közlekedést is szóba hozta, mivel Székesfehérvárt érinti a V0 vasúti teherforgalmi gyűrű, amely "Záhonyt köti össze Győrrel" Börgönd érintésével. A tervezett vasútvonal nagy ipari centrumokat köt majd össze, ahol kelet és nyugat között nagy áruforgalom bonyolódik le, ehhez kapcsolódna a Budapest-Belgrád vasútvonal is - fűzte hozzá.

Cser-Palkovics András polgármester jelezte, hogy a repülőtéri látogatás előtt jártak az Ikarus-gyárban is, ahol egy olyan elektromos szűrőbuszt fejlesztettek ki, amely teljes egészségügyi felszerelésének köszönhetően mozgó körzeti orvosi rendelőként, szűrőállomásként funkcionálhat. Közölte: akár a következő hónapokban forgalomba is állhat a városban egy ilyen elektromos szűrőbusz.

A városvezető hangsúlyozta, hogy a börgöndi repülőtér esetében az ingatlan és a cég már Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonában van a kormány 375 millió forintos támogatásának köszönhetően. A most megítélt 750 millió forintból pedig koncepcióterv, engedélyes terv, majd engedélyeztetést követően kiviteli terv készül, ami nem csak a repülőteret érinti, hanem az ipari parkot, annak közlekedési kapcsolatait, a 62-es és 63-as utak összekötését is érinti.

Az MTI kérdésére Cser-Palkovics András elmondta: a Modern városok programban, 2015-ben eredetileg 13,8 milliárd forint volt tervezve a repülőtér-fejlesztésre. Úgy vélte, a tervek elkészülése után már jól árazható lesz a beruházás, amelynek bekerülési költsége várhatóan 10-15 milliárd forint között lesz, mivel az eredeti tervekben szereplő 62-es és 63-as utak összekapcsolása már nem része a projektnek, az külön állami forrásból valósul meg.

Vargha Tamás, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy Székesfehérvár-Börgönd repülőtér fejlesztése kapcsán a múlt és a jövő, a 21. század kapcsolódik össze. Nagy örömnek nevezte, hogy a régóta húzódó beruházások előkészítése elkezdődött és belátható időn belül a városhoz méltó repülőtér szolgálja majd Székesfehérvár további fejlődését. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Óriási árkülönbségek vannak – írja a Kronen Zeitung. ..
2024.04.18
2024 márciusa óta már az új, mesterséges intelligenciával vezérelt digitális gépjárműszemle segíti....
2024.04.18
Debrecenben ünnepélyes családi rendezvényen adta át a Pearl Enterprises Kft. az általa fejlesztett....
2024.04.18
A belügyminisztérium újabb hat hónappal meghosszabbítja az ellenőrzést a magyar határon. Az....
2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..