A BMW számára kiemelt fontosságú az újdonság, mivel az X3 első két modellgenerációjából 14 év alatt világszerte több mint 1,5 millió példányt értékesített.
A hétvégi hazai DTM futamon is feltűntek a Mercedes-AMG rózsaszín versenyautói: a feltűnő szín a BWT vízkezeléssel foglalkozó vállalatnak köszönhető.
A BMW M6 GT3 versenyautó műszaki alapjaira megálmodott guruló műalkotás a legendás BMW Art Cars kollekció első olyan tagja, amely a virtuális világ kiterjesztett valóságában ölt testet.
Május 25 és 28 között Londonban, a Queen Elizabeth Olimpiai Parkban rendezik meg a Shell Eco-marathon versenyt, amelyen ismét rajzhoz áll a győri Széchenyi István Egyetem csapata, a SZEnergy Team. Elektromos hajtású járművüket a Mobilisben mutatták be.
Indulhatnak a vadregényes kalandok: a brit prémiumgyártó legsokoldalúbb modelljének új generációja készen áll rá, hogy kitörjön a hétköznapokból – egy közel sem hétköznapi innovációval.
A Toyota 2017 októberében két nulla emissziójú, hidrogén üzemanyagcellás (FCV) Mirai modellt küld Kínába, ahol a járművek demonstrációs teszteket fognak végrehajtani. A tesztek kezdetével egy időben a Toyota hidrogéntöltő állomást létesít a TMEC-nél, a vállalat kínai kutatás-fejlesztési bázisán...
A Duna Autó Zrt. már az első negyedévben értékesítette idei ezredik új autóját. A tegnap átadott jármű egy lángvörös Lada Granta volt, melyet magánvásárló vihetett haza.
Idestova 35 éve követi ugyanazt az irányt a Toyota középkategóriás szedánja, a Camry. Sikerei megkérdőjelezhetetlenek, így az idei modellévre esedékessé vált generációváltásnál senki nem számított forradalmi változásokra. A Toyota azonban gondolt egy merészet, és alapjaitól fogva újraalkotta a...
Elegáns vonalakkal, kupés stílusjegyekkel, 175 kilogrammos fogyókúra után, igényes összkerék-meghajtással és friss szentgotthárdi turbós benzinmotorral indul harcba az új Insignia, hogy visszaszerezze az Opel megbecsülését a középkategóriában.
A szakmai zsűri a lenyűgöző üzleti modell mellett a BMW Group négy tanulmányát és a Designworks öt innovatív alkotását is díjjal ismerte el.
