Dakar
A világ legnehezebbnek tartott terepralis viadalának szerdai versenynapján 813 kilométert kellett megtennie a mezőnynek, ebből 337 kilométer volt a mért szakasz. A címvédő Carlos Sainz, Lucas Cruz (Mini) spanyol duó kedden navigációs probléma miatt sok időt veszített és nagy hátrányba került, ám szerdán jelentős mértékben sikerült ebből faragnia, a szakaszt az ötödik pozícióban zárta, az összetett értékelésben pedig feljött harmadiknak.
A szerdai részsikerért al-Attijah és Peterhansel küzdött nagyot, végül utóbbi 11 másodperccel bizonyult lassabbnak katari riválisánál. A francia versenyző így minimális időt veszített csak az összetettbeli előnyéből, amely csaknem 5 perc al-Attijahhal szemben.
A motorosoknál a spanyol Joan Barreda Bort a hétfői szakaszgyőzelme után újabb részsikert könyvelhetett el, ezzel az összetettben feljött másodiknak az eddigi kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően élre ugró Xavier de Soultrait mögé. A Husqvarnával versenyző francia motorosnak ugyanakkor csupán 15 másodperc az előnye Borttal szemben.
A mezőny 13 szakaszon összesen 7658 kilométert tesz meg a jövő pénteki, dzsiddai befutóig. A Dakar-ralit 1979-ben rendezték meg először, Párizs és a névadó szenegáli főváros között, utána viszont Európán és Afrikán kívül is több ország adott otthont a versenynek, többször volt már Dél-Amerika a helyszín, a tavalyi viadalt pedig a mostani házigazda, Szaúd-Arábia bonyolította le.
Eredmények, 4. szakasz, Vadi ad-Davaszir - Rijád, 813 km (337 km gyorsasági): autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota) 2:35:59 óra 2. Stéphane Peterhansel, Edouard Boulanger (francia, Mini) 11 másodperc hátrány 3. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 1:30 perc h. Az összetett állása: 1. Peterhansel, Boulanger 13:15:12 óra 2. al-Attijah, Baumel 4:58 perc hátrány 3. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini) 36:19 p h.
Motorosok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 2:46:50 óra 2. Ross Branch (botswanai, Yamaha) 5:57 perc hátrány 3. Daniel Saunders (ausztrál, KTM) 6:09 p h. Az összetett állása: 1. Xavier de Soultrait (francia, Husqvarna) 15:00:25 óra 2. Barreda Bort 15 másodperc hátrány 3. Kevin Benavides (argentin, Honda) 3:24 perc h.
Csütörtökön a Rijádból el-Kaszímba vezető, 671 kilométeres út vár a versenyzőkre, a mért szakasz 465 kilométer lesz.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!