Ford
Nem csupán a Ford modelleknek és technológiáknak ítélt szakmai elismerések – köztük az ’Év Pickupja 2013’, az ’Év Haszongépjárműve 2013’, az ’Év Motorja 2013’, az ’AUTOBEST 2013’, az ’Év Haszongépjárműve 2014” az 7 Euro NCAP Advanced díj – teszik emlékezetessé az autógyártó számára az idei évet, de üzleti eredményei is.
2013-ban a Ford Európában megtartotta piaci pozícióját, miközben az összes többi üzleti régióban, különösen Kínában és más ázsiai piacokon növelni tudta piaci részesedését, amelynek révén mintegy 10 százalékkal sikerült javítania profitabilitását az előző évhez képest – annak ellenére, hogy az idei évben részvényeseinek dupla osztalékot fizetett.
Alan Mually vezérigazgató és Bill Ford elnök elégedett
Mindez, és a tény, hogy a Ford Észak-Amerikában több, mint tíz éve nem ért el ilyen magas nyereséget, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a négy legnagyobb hitelminősítő intézet befektetésre javasolt státuszba sorolja a vállalatot. A Ford 2013-as teljes éves világszintű nyeresége az előrejelzések szerint elérheti a 8,5 milliárd dollárt.
A Ford által 2014-re tervezett 23 modellbemutató gyakorlatilag az idei 11 megduplázását jelenti, amelynek révén a vállalat igazolja, hogy komolyan gondolta, miszerint a válságot egy lehetőségnek tekinti, hogy annak elmúltával még tovább erősítse pozícióit. A jövő évre a vállalat 7-8 milliárd dolláros profittal számol annak ellenére, hogy tovább növeli beruházásait.
Az autósportban is otthon van a Ford