A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele 14,5 százalékkal 14,55 milliárd forintra csökkent csoport szinten az első negyedévben 2024 első negyedévéhez képest, míg adózott eredménye 21,1 millió forint lett az egy évvel korábbi 191 millió forintos veszteség után - tudatta a győri székhelyű...
A Land Roverhez, majd Suzukihoz tartozó cég most feltámad, egy újabb márka égisze alatt.
Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió hat szakképzési centrumával és a Szegedi Tudományegyetemmel, a dokumentumot május elején írták alá.
Formatervében evolúciós fejlődésen ment át, a digitális és hajtástechnológiák terén generációváltáson esett át a Toyota globális slágermodellje, a RAV4 kompakt szabadidőjármű, amely három fő piacán egyidejűleg, de a helyi viszonyokhoz igazodó tartalommal mutatkozik be.
– Az Audi közel tízmillió C-sorozatú járművet gyártott. Az A6 Avant*, azaz a kilencedik generáció most került forgalomba Európában. Kiváló alkalom egy családi fotóra, ahol az Audi alkalmazottai bemutatják a különböző generációk C modelljeit.
Már teszteli a Renault a Boreal névre keresztelt új crossoverét. A nyugati szaksajtóban megjelentek az első fotók a maszkozott prototípusról, s azt írják róla, hogy a Dacia Bigster frissített-kozmetikázott változata.
Sorozatgyártásra kész az AirCar szlovák gyártmányú repülőautó, és hónapokon belül forgalomba kerül.
A kisautó a cseh márka második legkelendőbb szériája az Octavia után. A jelenlegi, negyedik generációt a fő üzemben, Mladá Boleslavban gyártják.
Az olasz luxusgyártó új korszakba lép októberben, első EV-modelljével.
