elektromos autó

Zsámbékon gurult a részben 3D-s nyomtatással készülő YOYO

2023.05.10.

Magyarországon is elérhető mostantól a részben 3D-s nyomtatással készülő városi elektromos kisautó, a YOYO - mondta a magyarországi forgalmazó cég tulajdonos-ügyvezetője a zsámbéki Drivingcamp tesztpályán tartott sajtótájékoztatón szerdán.

Kishalmi Tibor, a Royal-Kert Kft. vezetője elmondta, a 100 százalékban elektromos működésű autó 150 kilométeres hatótávval rendelkezik, végsebessége óránként 80 kilométer, cserélhető akkumulátorokkal van felszerelve, és a nagyvárosi közlekedésre kínál környezetbarát alternatívát.

Fotó: XEV Cars - Magyarország

Megjegyezte, hogy a statisztikák alapján az emberek 60-70 kilométert autóznak a nagyobb városokon belül naponta, és ezt a járművet pont erre fejlesztették ki. Az autót az olasz hátterű XEV Cars gyártja, ára Magyarországon a felszereltség függvényében hatmillió forint közelében mozog - mondta Kishalmi Tibor.

A nyilvános cégadatok szerint a veszprémi székhelyű Royal-Kert Kft. 2021-ben 1,1 milliárd forint árbevétel mellett 97 millió forint adózás utáni nyereséget ért el, az előző évi 859 millió forintos árbevétel és 30 millió forintos profit után.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....