közlekedébiztonság

Zöld utat a forgalomfigyelő rendőrségi kameráknak

2016.12.23.

Az elmúlt időszakban az Egyesült Államok számos nagyvárosában sok-sok tilos jelzésen áthaladást rögzítő térfigyelő kamerát telepítettek közlekedési csomópontokba, többnek a működését pedig leállították más kereszteződésekben. Ezáltal újabb bizonyítékok születtek arra, hogy a videó ellenőrzésnek komoly szerepe van a közlekedésbiztonság színvonalának fejlesztésében.

 

Az amerikai Biztosítási Intézet az Autópályák Közlekedésbiztonságáért (Insurance Institute for Highway Safety, IIHS) elnevezésű szervezet szerint 2014-ben, egyetlen esztendő alatt 709 amerikai vesztette életét piros lámpán való áthajtás miatt. A sérültek száma ennél sokkal rémisztőbb: megközelítőleg 126 ezren szenvedek sérüléseket ilyen típusú közlekedési baleset miatt. A nyilvánvalóan magas közlekedésbiztonsági kockázat az ellenőrzés növelésével csökkenthető lenne, mégis, egyes településeken a tiloson való áthajtást rögzítő kamerák elhelyezése kényes kérdésnek bizonyul, még kikapcsolt kamerákkal is. Hogy hogyan lehet ezt orvosolni? Tudományos bizonyítékokkal. Hiszen a legfontosabb cél mégiscsak a balesetek számának és súlyosságának csökkentése.

A piros az tilos! Ezt már a gyerekek is tudják, Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjainak köszönhetően (kép: forfreemvp.weebly.com)

Egy átfogó vizsgálat eredményei alapján az IIHS publikált is egy jelentést a piros lámpa térfigyelők kikapcsolásának hatásairól. A térfigyelő kamerák működésének egyik legfőbb eredménye, hogy a közlekedési csomópontokban bekövetkező, egy főre eső halálos kimenetelű, útkereszteződésben történő baleseteket 14%-kal, míg a piros lámpán való áthajtás okozta balesetek 21%-kal csökkentek. Nem túl nagy meglepetés, hogy a kamerák kikapcsolása ezzel éppen ellentétes hatást váltott ki: a piros lámpán való áthajtások 30%-kal, és más, halálos kimenetelű balesetek száma 16%-kal növekedtek a vizsgált útkereszteződésekben.

Könnyen belátható, hogy ez a tanulmány önmagában is képes bebizonyítani a közúti szabálysértések videokamerás felvételekkel támogatott ellenőrzését és az ez alapján történő szankcionálást. Ezzel talán sikerül pontot tenni egy évtizedes huzavona eredményére, hogy vajon indokolt-e egyáltalán ezeknek a kameráknak a használata az ellenőrzésben. Az IIHS kutatása 14 város közlekedési forgalomfigyelő kameráinak felvételeit vizsgálta a 2010 és 2014 közötti időszakban. A kamerák közlekedésbiztonságra gyakorolt pozitív hatásainak fényében az a tény önmagában is érdekes, hogy a vizsgálatban résztvevő települések térfigyelő kamerákkal ellátott útkereszteződéseinek száma maximális 533-ról (2012), 467-re esett vissza 2015-re.

Közlekedési kamera az Egyesült Államokban – tényleg meg kell magyarázni a szükségességét? (kép: ITS International)

„Tudjuk, hogy baj van! Emberek halnak meg a piros lámpán való áthajtás miatt az útkereszteződésekben. A piros lámpa térfigyelők egy nagyon hasznos megoldás ennek a problémának az orvoslására.” - mondta Adrian Lund az IIHS elnöke, egy kimondottan ezzel a témával foglalkozó konferencián júliusban, ahol bemutatta a kutatások eredményeit.

A program újra indul

Számos példa van arra, hogy a piros lámpa térfigyelő programot leállították, majd újraindították. Így az egész lassan egy végtelen bohózattá válik, ahol egyébként az emberek élete a tét. Az illinois-i Wauconda-ban például a szakemberek a térfigyelők újratelepítését javasolják abban csomópontban, ahol a közúti balesetek száma 36%-kal nőtt a 2011-es adatokhoz képest, amikor is a térfigyelőket egy építkezés miatt eltávolították. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy míg a piros lámpa térfigyelő kamerák kikapcsolását követő évben a wauconda-i közúti kereszteződésben történt balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, 2013-ban csökkent, mielőtt újra növekedett volna 2014-ben. „Ez messze a legveszélyesebb útkereszteződés a városban. Egyesek számára ez a lépés (a térfigyelő kamerák visszaállítása) nem a legnépszerűbb döntés, de a biztonságosság előnyt élvez a népszerűséggel szemben.” – mondta el Wauconda rendőrfőnöke, David Wermes – idézte a Daily Herald.

 

Nem érdemes szabálytalankodni! (kép: Wikimedia)

Az arizonai El Mirage városban a térfigyelő kamerák kikapcsolását követően a Grand sugárúton (amely egyike az Egyesült Államok 60 állami főútvonalának) a gyorshajtások és a balesetek jelentős mértékben megszaporodtak. Mindezt azután, hogy elfogadták a térfigyelő kamerák betiltásáról szóló törvénymódosítást.

Hangos kisebbség

Habár az intézkedés hatására térfigyelő kamerák egy jó részét kikapcsolták, a forgalom ellenőrzése a maradék rendelkezésre álló eszközökkel folytatódott. A városi önkormányzat által közétett adatok szerint a Grand sugárút nyugatra tartó sávjaiban a gyorshajtások száma 179%-kal növekedett, míg a keleti irányba haladóké 319%-kal.

„Az adatok egyértelműen utalnak arra, hogy a szabálytalankodástól visszatartó, mondhatni „elrettentő erejű” térfigyelő kamerák nélkül egyre csak nő a kihágások száma a Grand sugárúton. Ez egy nagyon komoly probléma, mert életek forognak kockán.” – mondta egy nyilatkozatában Terry McDonald, El Mirage rendőrfőnöke.

Egy egyszerű internetes kereséssel számos balesetet találunk a Grand Avenue-n a gyorshajtás és a piroson való áthajtás miatt (kép: azfamily.com)

Arizonában az állami főútvonalakon jogszabályi szinten tiltott, illetve újra engedélyezett forgalomfigyelő kamerák mindig is nagy port kavartak. A tiltakozások ellenére, valamint számos, a médiában is megjelent elemzésekre adott válaszok mutatják, hogy az ellenőrzésnek mindig lesznek hangos ellenzői.„ Ahol szankcionálásra alkalmas forgalomfigyelő kamerát létesítenek, ott mindig van egy hangos, ellentétes nézetű kisebbség” – mondta Charles Territo, az ATS (American Traffic Solution) térfigyelő berendezéseket beszállító cég szóvivője.

A kamerákat ellenző hangos kisebbség a személyiségi jogok megsértésére hivatkozik. A jogkövető autósok pedig az életüket védik. (kép: caglecartoons.com)

„Sajnálatos, de megesik, hogy ilyen fontos témákban is a „hangos kisebbség” győz. Ahogy a történelem is mutatta már, a térfigyelő kamera ellenzőinek győzelme eljöhetett a szakértői vélemények ellenére is, a biztonság hívei és az áldozatok hozzátartozóinak a véleményének ellenére is, és még ráadásul azokon a településeken is, ahol az automatizált ellenőrzést használják.” – tette hozzá a szóvivő. Számos más példát is hozott Charles Territo, ahol épp a fordítottja történt, vagyis a megnövekedett számú gyorshajtás okozta balesetszám, illetve piros lámpán való áthajtás okozta balesetek hatására újra elkezdték alkalmazni a térfigyelő kamerákat.

Sok Észak-Virginiai város éppen azt követően csatlakozott a térfigyelő kamerás programhoz, miután a rendőrség sikeres lobbitevékenységet folytatott annak érdekében, hogy az állam fogadja el azt a törvényjavaslatot, miszerint helyezzék vissza a kamerás ellenőrzéshez szükséges hatásköröket. Ez pontosan két évre azután történt, hogy Észak-Virginia megszavazta a térfigyelő kamera program leállítását.

Cikkünk következő részében megnézzük, hogyan alakult a jogszabály változtatásának hatására a baleseti statisztika, mi az amerikai rendőrség valódi célja az intézkedéssel, és milyen más fejlesztésekkel igyekeznek hozzájárulni a szakemberek a közlekedésbiztonság színvonalának növeléséhez.

 

A cikk forrása Jon Masters ITS International 2016. szeptember-októberi számában „Green light for safety cameras” címmel publikált anyaga.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....
2024.03.27
A cikk a „bogárhátú korszakot” összeveti az autó fejlődésének kezdeti időszakával.  Elemzi a....