környezetvédelem

Zöld Nissan

2015.11.12.

A Nissan a japán autógyártók közül a legmagasabb helyezést kapta a CDP 2015-ös klímaváltozási jelentésében

A Nissan Motor Co., Ltd. bejelentette, hogy a Carbon Disclosure Project (CDP) nemzetközi nonprofit szervezet által nyilvánosságra hozott jelentés a világcégek legjobb 5 százalékába sorolta a japán autógyártót a CDP klímaváltozással kapcsolatos programjának résztvevői közül, és a 113 legjobb vállalatot rangsoroló „A”-listájára is felvette a Nissant. A Nissan emellett hibátlan, 100-as pontszámmal szerepel a vállalatok klímavédelemmel kapcsolatos átláthatóságát értékelő CDLI indexben is. A tavalyi évhez hasonlóan most is a Nissan érte el a legmagasabb helyezést a japán autógyártók közül.

A CDP világszerte alkalmazott rendszere lehetővé teszi a vállalatok és nagyvárosok számára, hogy a környezetterheléssel kapcsolatos legfontosabb adataikat egységes szempontok alapján mérjék, publikálják, kezeljék, illetve osszák meg. A most 13. alkalommal kiadott, 2015-ös klímaváltozási jelentésében (2015 CDP Climate Change Report) a CDP több mint 6000 nagyvállalat környezetvédelmi, illetve a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló stratégiáját gyűjtötte össze és elemezte.

A Nissan hibátlan CDLI pontszáma annak eredménye, hogy a vállalat aktívan folytatta munkáját kitűzött céljainak eléréséért, hogy 2050-re 90 százalékkal csökkentse modelljeinek CO2-kibocsátását (a teljes életciklus figyelembe vételével, a 2000-es értékekhez képest), illetve átlátható módon nyilvánosságra hozza környezetterheléssel kapcsolatos adatait. A Nissan „A”-listás kiemelése a világ legsikeresebb zéró-emissziós járműve, a Nissan LEAF magas értékesítési számainak, illetve az olyan innovatív kezdeményezéseknek tulajdonítható, mint a „LEAF to Home” technológia, amivel a tulajdonosok az autóból nyert árammal csökkenthetik otthonuk csúcsidőszaki energiafelhasználását. A szervezet emellett figyelembe vette azokat az erőfeszítéseket is, melyeket a Nissan a gyártási folyamatok CO2-kibocsátásának csökkentése érdekében tett.

A Nissan befektetői kapcsolatokért felelős alelnöke, Joji Tagawa a díjátadó során elmondta: „A Nissan számára megtiszteltetés mind a megkapott pontszám, mind a rangsorban elért helyezés. A Nissan innovatív termékeket kínál, és maga is ösztönzi a hatékonyabb energia- és erőforrás-hasznosítást, egyebek mellett megújuló energiaforrások, vagy újrahasznosított alapanyagok használatával. Továbbra is azon dolgozunk, hogy kiteljesítsük az emberek, az autók és a természet együttélésére irányuló környezeti filozófiánkat.”

A Nissan idén júniusban mutatta be a „Nissan Green Program 2016” kezdeményezés jegyében a 2014-es pénzügyi évben elért eredményeit. A vállalat ebben arról számolt be, hogy gyárai energiahatékonyságának javításával, az újrahasznosítható energiaforrások szélesebb körű használatával és egyéb intézkedésekkel drasztikusan csökkenteni tudta vállalati szintű ökológiai lábnyomát, 22,6 százalékkal mérsékelve összes CO2-kibocsátását a 2005-ös pénzügyi évhez képest. Ezt az eredményt így a tervezettnél két évvel korábban sikerült elérni.

A Nissan elkötelezett aziránt, hogy a lehető legalacsonyabbra csökkentse CO2-kibocsátását, és, hogy a zéró-emissziós mobilitásra irányuló fejlesztéseivel – melyek élén a Nissan LEAF áll – a világ vezető autógyártója legyen a fenntartható közlekedésen alapuló társadalom megteremtésében is.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....