túraautó-világkupa (WTCR)

WTCR: Guerrieri nyert a második futamon, Michelisz nyolcadik

2019.12.15.

Michelisz Norbert, a Hyundai magyar pilótája nyolcadikként ért célba a túraautó-világkupa (WTCR) szezonzáró hétvégéjének vasárnapi második futamán a malajziai Sepangban, előnye pedig így az összetettben 10 pontra csökkent a versenyt megnyerő argentin Esteban Guerrierivel (Honda) szemben - írja az MTI.

A 11 körös viadal rajtja után a 10. kockából induló Michelisz több pozíciót is veszített az esős pályán, miközben Guerrieri a 10. helyről startolva sokat javított, a kör végéhez érve már második volt.

A futamot egy kör után a heves esőzés, valamint balesetek miatt félbeszakították, és sokáig azt sem lehetett tudni, hogy ha lesz új rajt, akkor a versenyzők milyen sorrendben startolnak majd. Hosszas várakozás, csaknem egyórás szünet után a biztonsági autó mögött indult újra a mezőny, Guerrieri a második, Michelisz a 13. pozícióból folytathatta a küzdelmet.

A safety car a negyedik kör elején engedte útjára a versenyautókat, Guerrieri pedig hamar átvette a vezetést honfitársától, Néstor Girolamitól (Honda). Michelisz igyekezett a lehető legtöbbet javítani, az ötödik körben már nyolcadik volt, miután jó tempóban üldözte az előtte száguldókat, akiket rendre viszonylag könnyedén meg is tudott előzni.

Két körrel a leintés előtt Tassi Attila (Honda) műszaki hiba miatt feladta a futamot, de olyan helyen állt meg az autója, amelyet a versenybíróság veszélyesnek ítélt meg, így a biztonsági autó ismét a pályára hajtott.

A kaotikus futamot a safety car mögött fejezték be a pilóták, Guerrieri győzött a spanyol Mikel Azcona (Cupra) és a svéd Johan Kristoffersson (Volkswagen) előtt, Michelisz pedig nyolcadikként hozta célba a Hyundait, így 10 pontos előnnyel várja az idény utolsó futamát, melyen a pole pozícióból rajtol majd.

A WTCR szezonzáró versenyének kezdési időpontjáról még nem közöltek hivatalos információt a szervezők.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....
2025.12.28
Az autókban számos olyan apró funkció rejlik, amelyek a kényelmet és a biztonságot szolgálják,....
2025.12.28
A CUPRA újra a határokat feszegeti a nagy teljesítményű design világában: visszatér a legendás,....
2025.12.28
Elkezdődött a visszaszámlálás, hamarosan az utakon a Volkswagen ID. Polo! - írja Facebook-oldalán a....
2025.12.28
Szombat este Leondingban (Linz-járás) a B1-es autóúton egy gyorshajtót kaptak el, aki majdnem 100....
2025.12.27
Igaz, hogy eddig még csak a naptár mutatta, hogy milyen évszakban járunk, de nem kell sok, hogy....
2025.12.27
Folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta Fülöp Attila, a Belügyminisztérium....
2025.12.27
A Hyundai elektromos egyterű óriás bemutatására készül a Staria modellcsaládból. A nyugati....
2025.12.27
A Budapesti Közlekedési Központ és az Irányító Hatóság aláírta azt a támogatási szerződést, amely....