márkatalálkozó
Kép és szöveg: Horváth Miklós
Az 1953-as Pontontól a 2016-os (W213-as kódjelű) E-osztályig minden korszak nagyját felsorakoztatták a Mercedes-Benz W123 Club Hungary egy héttel ezelőtti összejövetelén, melynek apropóját a modell megjelenésének 40. évfordulója adta. Aki az autók miatt érkezett, annak a kreativitás, a szépség és időnként a groteszk humor kifogyhatatlan tárházát jelentették a látottak, egyébként pedig kortól és nemtől függetlenül mindenki számára biztosítva volt a maradandó élmény a reggeltől estig tartó eseményen.
A beszámoló galériája a képre kattintva nyílik
Kövesdi Dénes, a klub társelnöke az esemény után elmondta, hogy egyidejűleg a helyszínen lévő W123-asok számában is nagy áttörést hozott az esemény, ugyanis a klub 2008-as fennállása óta nem volt alkalom, ahol száz darabot megközelítő számban sorakoztak volna fel a tagok autói, itt viszont erre is sor került. A könnyed, családi szórakozást jelentő programok mellett a mély szakmai diszkurzusoknak alapot adó szépségverseny, gyártás- és modelltörténet folyamatos bemutatása, vezetéstechnikai bemutató és képzés, valamint élményautózás, tesztvezetés és csillagtúrás vetélkedő is várta az odalátogatókat.
Mindenki talált kedvére való szórakozást - reméljük a gyerekek is hozzáfértek a játékokhoz
A groteszk humor első morzsáját számomra a középen kiállított modellek között látható pompakocsi jelentette. Az 1984-es 300D-jelű szedánból készült halottaskocsi kicsit morbid, de érthető szubjektivitással átitatott humorral hirdette, hogy az autógyártás 1992-ben örök nyugovóra tért. A pompakocsi egyébként az olaszországi Bassano del Grappában készült a CASALE cég megrendelésére, akik azóta fúzionáltak a mai napig működő PILATO gyárral. A szélvédő mögé helyezett leírás alapján megtudtuk, hogy csupán 74 ezer kilométert futott az autó Reggio Calabriában, mielőtt hazánkba került, és nincs pontos számadat arról, vajon hány maffiózó utazott benne utolsó útjára. A hajtáslánc egy 80 lóerős, háromliteres dízelmotorból és egy négyfokozatú automata váltóból áll, melyet a temetői használat miatt egy redukciós áttétellel is felszereltek a sétatempójú haladás érdekében.
A kiállított modellek között természetesen megszámlálhatatlan volt azok száma, melyekkel „megér egy misét” alapon, szívesen elidőztünk volna. Az egyedi díszítésekről is külön fejezetet nyithatnánk, hiszen az ADAC egykori jelképeitől a szerencsepatkón át a bólogató kiskutyáig mindenfajta cicoma megjelent az autókon, visszaidézve a régi szép időket, ugyanakkor a W123-tól távol álló modellek is elcsavarták időnként a fejünket. Az elményautózást egy V8-as, kompresszoros SL55 AMG-vel hirdették meg a szervezők, de láthattunk E50 AMG-t, Lorinser tuningos, 5 literes 445 lóerős S-osztályt, Freddie Mercury-s 230CE-t is a felhozatalban, valamint a nagymotoros „kis fecskét”.
Cikkünk folytatásához klikk ide!