díjak

A Volvo S90 díj Genfben

2016.03.10.

A Volvo Cars prémium szedánja, az S90 a vezető autóipari formatervezőkből álló nemzetközi zsűri döntése alapján elnyerte a 2015. év legszebb formatervű szériamodellje (Production Car Design of the Year 2015) díjat.

A Car Design News című szakkiadvány szervezésében kiadott díj a legnagyobb jelentőségű elismerés az autóipari formatervezés világában. A zsűri tizennyolc - a világ minden pontjáról érkezett- élvonalbeli autós formatervezőből áll, akik olyan márkák arculatáért felelnek, mint a Bentley, Daimler, McLaren vagy Ferrari.

„Az ultramodern anyagok, a klasszikus arányok és a visszafogott felületkidolgozás alkalmazása jól tükrözi elsődleges szándékunkat: saját utunkat kívánjuk járni. Nem szeretnénk alkalmazkodni másokhoz, az a célunk, hogy kiemelkedjünk a tömegből.” – mondta Thomas Ingenlath, a Volvo Cars formatervezésért felelős alelnöke.

A Volvo Cars által alkotott utasterek kiemelt figyelmet kaptak az utóbbi időkben, kialakításuk visszafogott, nyugodt jellegének, valamint a meghatározó stíluselemek következetes alkalmazásának köszönhetően. Kiváló példái ennek az új S90 belső terében megjelenő elegáns légbeömlő rostélyok, illetve kezelőfelületek.

A 18 tagú zsűri választása húsz jelölt közül esett a Volvo S90-re. A prémium szedán méltatásakor külön kiemelték annak nagyszerű arányait, hiteles anyaghasználatát és időtlen formatervét.

A díj kapcsán Owen Ready, a Car Design News szerkesztője elmondta: az S90 esetében különösen nagyra értékelte a zsűri, hogy a tervezők „letisztult, nyugodt formavilágot teremtettek a helyett a szórakoztató célú dizájn helyett, amely túlságosan régóta mérgezi a szakmát.”

A díjat a Genfi Autószalonon, a Car Design News által szervezett ünnepség keretében adták át.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....