Haszongépjármű

Volkswagen Crafter teszt: nagy haszon

2018.04.05.

A Volkswagen Crafter harmadik generációja immár saját útját járja. Azt nem tudjuk megítélni, hogy mennyiben ártott vagy használt neki, hogy már nem azonos platformon épül a Mercedes-Benz Sprinterrel, de az biztos, hogy jelentősen megváltozott, főleg, ami a vezetését illeti. A lengyelországi Wrześniában gyártott Crafter elsőkerék-hajtású, közepes tengelytávú és magas tetős zárt áruszállító változatát próbáltuk ki.

Hogy néz ki?

A Crafterből négy alapmodell, három hosszúság és három tetőmagasság rendelhető. A modell erőssége a variálhatóság. A kétliteres dízelmotor változataival, a különböző hosszúságú és magasságú, platós/zárt változatokból mintegy hetvenféle Crafter létezhet, és akkor még buszokról nem is beszéltünk... Itthon azért szűkebb a kínálat. A 3,64 méteres tengelytáv 3,45 méteres rakteret enged meg, az általunk kipróbált verzió az egyik legnépszerűbb változat.

Kívülről és belülről is baltával faragták, de így van jól. Utastere kinézetében is jelzi, hogy személyautósra vették a figurát. Rendezett minden, a kemény, rideg anyagok hatalmas tárolókat, rekeszeket és polcokat rejtenek, sokszor a szó szoros értelmében: kissé kusza a szélvédő alatti rész.

Az utastér háromszemélyes, az ülések kellően szélesek és merev tartásúak. A két kartámaszos, hidraulikus rugózású vezetőülés igen kényelmes. Az oldalsó ülések tágas rekeszt rejtenek, egy bevásárlókocsi tartalmát simán elnyeri az üreg. Lábtere hatalmas és sík, kabinja minden irányú tágasságával emelkedik ki a mezőnyből.

A Crafter vezetői környezete ergonomikus, átlátható és komfortos lett. A parkolásnál a sofőr segítségére lehetnek a nagy felületű, osztott visszapillantó tükrök, melyek elektromosan nyithatók és csukhatók. Bár nem a csúcs felszereltségű változatot tettük próbára, mégis meglepett, hogy mennyi személyautós tulajdonságot és vezetősegédet zsúfoltak bele. A kategóriában elsőként alkalmazott elektromechanikus szervokormánynak köszönhetően az új Crafter kínálatában olyan aktív vezetői segédrendszerek egész sora jelenhet meg, mint például a vontatmány-stabilizáló funkcióval kiegészített ESP, a követési távolság automatikus szabályzása (ACC), a másodlagos ütközésvédelem, az oldalszél-asszisztens vagy éppen a vontatmánnyal végzett manőverezést segítő berendezés.

Az USB-dugaljakat eldugták a szélvédő alá, ahogy a pohártartók sem szerencsés helyre kerültek, a műszerfal szélén az üveg alatt hamar felmelegszik a hideg frissítő. Hasznos, hogy a sofőrülés alatt találunk egy 300 wattos 230 voltos konnektort. A raktérvilágítást elölről is kapcsolhatjuk, a LED-es izzók egy kicsit égetik a szemeinket.

Beszéljünk egy kicsit a raktérről is, hisz csakis ezért vesznek az emberek, a vállalkozások Craftert. A tesztelt változat raktere 11,3 köbméteres, a raktér hossza 3450 milliméter, teljes szélessége 1832 milliméter, szélessége a kerékdoboknál 1380 milliméter, magassága 1961 milliméter, rakodási magasság 570 milliméter. Az oldalsó tolóajtó mérete: 1311x1822 milliméter, a hátsó ajtó mérete 1552x1840 milliméter (a 270 fokos ajtónyitás feláras, több mint 200 ezer forintba kerül), a Crafter fordulókör-átmérője 13,6 méter. A jármű külső méretei: 5986x2040x2335 milliméter, a 3,5 tonnás kisteherautó hasznos teherbírása 1414 kilogramm.

Hogy megy?

Az általunk tesztelt változatban 140 lóerős (103 kW) erőforrás dolgozott. Könnyedén mozgatta az üresen 2086 kilós testet, végsebessége elméletileg 162 kilométer/óra, bevallom ezt a tulajdonságát nem ellenőriztem, már 130 kilométer/óránál is kapkodni kellett a vitorlákat a nagy szélben. Az Euro 6-os motorhoz alapáron jár a stop-start és a gázolaj mellett AdBlue adalékot is tankolnunk kell néha. A hatsebességes váltó könnyedén, akadozásmentesen kapcsolható, áttételezése optimális. Az egyes rövid, de ezt a teherautóktól megszokhattuk, bár kettesből is indulhatnánk, egyszer lefulladtam így. Meglepő, hogy nem dudáltak rám, van azért tisztelete a fehér behemótnak.

Milyen vezetni?

Ha leszámítjuk a magasságát és a hosszát, pont olyan vezetni, mint egy személyautót. Az első kilométerek kocsiból átszállva elég stresszesek, de ha odafigyelünk, nem lesz baj. A kormányzás pontos, jól fordul a Crafter, a forgalomra pedig jól rálátunk, így van időnk felkészülni a váratlan helyzetekre.

Üresen hajtottuk, így pontos képet nem kaptunk a fogyasztásáról, a mintegy 400 kilométeres teszten 7,7 literes átlagfogyasztást mértünk 100 kilométerenként.

Mennyibe kerül?

Bár Craftert kapunk már nettó 6 millió forint alatt is, az általunk tesztelt, felextrázott (holttérfigyelő, koccanásgátló, távtartós tempomat, parkolási asszisztens stb.) változatért nettó 10 milliót is elkérnek. A Volkswagen 4 év vagy 200 ezer kilométer garanciát vállal minden új Crafterre. Az átrozsdásodási garancia 12 évre szól.

Kép és szöveg: Biró Csongor

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....