rali

Világsztárok indulnak jövő héten a magyar rali-EB versenyen, Nyíregyházán

2021.10.11.

Rekordot jelentő, több mint 120 páros adta le a nevezését a rali Európa-bajnokság (ERC) jövő hétvégén sorra kerülő magyarországi fordulójára és a Mercarius országos bajnokság idei utolsó futamára, melyet Nyíregyházán és környékén bonyolítanak le.

Andreas Mikkelsen

Amint azt Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek hétfőn elmondta, az ERC mezőnyébe a külföldi duókon kívül számos magyar kettős is nevezett, így többek között az idény során egyébként is csak az Eb-sorozatban szereplő Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros, valamint a magyar bajnoki címvédő Hadik András, Kertész Krisztián, a 2019-ben győztes Turán Frigyes, Bagaméri László, illetve az ob-n abszolútban jelenleg második Csomós Miklós, Nagy Attila páros is.

Ami az ERC-ben induló külföldi sztárokat illeti, ott lesz Nyíregyházán többek között a világbajnokság WRC2-es kategóriájában éllovas Andreas Mikkelsen, Elliott Edmondson norvég, brit duó, a magyar bajnokság összetett pontversenyében most harmadik, a vb WRC2-es kategóriájában címvédő Mads Östberg, Torstein Eriksen norvég kettős, a 3 vb-s futamgyőzelemmel rendelkező Dani Sordo (Cándido Carrera oldalán), valamint az orosz Nyikolaj Grjazin, Konsztantin Alekszandrov páros.

"Az elmúlt évekhez hasonlóan kétségkívül a hazai ralisport ünnepe lehet ez a nyíregyházi hétvége, és ezt nem csak azért mondom, mert világ- és Európa-bajnoki menők állnak rajthoz" - nyilatkozta Oláh Gyárfás, hangsúlyozva: 2016-ban még csak merész álomnak tűnt, hogy hosszú szünet után Magyarország újra rali Eb-futamot rendezhessen, mert ehhez a sportágat is Európa-bajnoksághoz méltó szintre kellett emelni itthon" - tette hozzá az MNASZ elnöke kiemelve, hogy az Ob mezőnyéből 16 páros nevezett az ERC-be is, azaz az ő eredményüket a magyar bajnoki mellett az Eb-futamon is értékelik.

A harmadik Rally Hungary Európa-bajnoki verseny jövő pénteken kezdődik a máriapócsi Rabócsiringen sorra kerülő prológgal, amelyre a nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek be. Az elmúlt két évben is látványos, közönségszórakoztató, villanyfényes első szakasz után a futam szombaton hat gyorsasági szakasszal, köztük a mádi borvidéket is érintő száguldással folytatódik.

Vasárnap hét gyorsasági szakaszt bonyolítanak le, 11 óra után a mezőny Nyíregyháza belvárosában, az 5,78 kilométeres pályán méri össze tudását, mely az elmúlt években nagy létszámban vonzotta a közönséget. Az így 14 gyorsaságiból összeálló verseny teljes távja 182,01 kilométer, a céldobogót pedig a nyíregyházi Kossuth téren állítják fel, ahol majd az ünnepélyes eredményhirdetést is rendezik vasárnap este.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..