rendőrségi ellenőrzés

Világrekordgyanús: Négy percen belül kétszer is gyorshajtáson kapták

2015.07.02.

Alighanem a rendőrség is, a szóban forgó autós is világrekordot állított fel, mert utóbbi négy percen belül kétszer produkált gyorshajtást, előbbi pedig kétszer mérte be. Ugrott a jogsi.

A felvétel csak illusztráció.

A világrekordgyanús eset Ausztriában történt, kedden délután – számolt be az osztrák közszolgálati televízió. A 22 éves fiatalember BMW-jével a B1-es úton 70 helyett 149 kilométeres sebességgel hajtott, a radar 14.38-kor villant.. Majd megfordult a sofőr, s rá négy percre visszafelé ugyancsak traffipaxba szaladt. Ekkor 14 óra 42 percet mutatott az óra.

A gyorshajtó azzal védekezett, BMW-jének motorja különös hangokat adott egy átvizsgálás után, s csupán próbaúton volt.

Az osztrák rendőröket nem hatotta meg a védekezés. Jogosítványát bevonták, s mindkét gyorshajtás után tetemes bírságra számíthat a fiatal száguldozó.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.06.05
Újra egyenesben a cseh márka, a koronavírus és a háború által okozott gazdasági és logisztikai....
2023.06.05
Nemrégiben ért véget az RTL nagysikerű ’Az álommeló’ című üzleti reality műsora, amelyben a Cápák....
2023.06.05
Az egyenruhások június első hétvégéjén 4 esetben 9 embert mentettek ki a tóból - írja a police.hu ..
2023.06.05
Egy Prága mellett off-road terepen tartották meg a minap a Ford Ranger Wildtrak regionális....
2023.06.05
A mobilitás és a design legújabb trendjei álltak annak az exkluzív szakmai programnak a fókuszában....
2023.06.05
A Hyundai belga pilótája először ünnepelhetett a dobogó tetején a tavalyi szezonzáró óta. ..
2023.06.05
A Hankook & Company leányvállalata, a Model Solution áprilisban együttműködési megállapodást....
2023.06.05
A motorsport szerelmesei mostantól testközelből tanulmányozhatják a Toyota egyedülálló versenyautó-....
2023.06.05
A Benz Victoria modell csaknem 130 éves példánya átment a TÜV Nord főellenőrzésén, és a szervezet....
2023.06.04
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nehéz választás. ..