Törökország

A világ második leghosszabb kétcsöves közúti alagútja Törökországban

2018.06.17.

- Átadták a forgalomnak Törökország északkeleti részében a világ második leghosszabb, 14,3 kilométeres, kétcsöves közúti alagútját - írta az Anadolu török állami hírügynökség.

Az Ovit-alagút Rize tartomány Ikizdere körzetét köti össze Erzurum tartomány Ispir körzetével, jelentősen lerövidítve az utat a fekete-tengeri és a kelet-anatóliai régió között a Pontuszi-hegységen keresztül. Az Ovit-hegyi átjárónál fúrt alagút a leghosszabb Törökországban.

A megnyitón Recep Tayyip Erdogan török államfő azt mondta: az Ovit-alagút nem mindennapi alkotás, stratégiai szerepet tölt be azáltal, hogy Európát a kaukázusi régión keresztül Közép-Ázsiához kapcsolja. Egyúttal rámutatott, hogy így könnyebbé válik a fekete-tengeri kikötők megközelítése, és a térség kereskedelmi forgalmában szemmel látható növekedés következik majd be.

Erdogan beszédében emlékeztetett: az Ovit-alagút megnyitójára a június 24-ei előrehozott államfő- és parlamenti választás előestéjén került sor. Egy átjáró kiépítése az Ovit-hegynél a miniszterelnöki hivatal Oszmán-kori archívumának tanúsága szerint már az Oszmán Birodalom 1880-as fejlesztési tervében szerepelt. A 2640 méter magas hágón átvezető út 1930-ban készült el. Mivel azonban november és április között a sűrű hóesés és a lavinaveszély miatt mindig le kellett zárni, az alagút ötlete időről időre napirenden volt.

A nyári időszakban naponta átlagosan 1135 jármű haladt keresztül a hágón. A most átadott, átlagban csaknem 2100 méteres magasságban húzódó alagút alapkövét 2012. május 13-án rakták le. A projekt összköltsége 412 millió líra (mintegy 24,5 milliárd forint). Az alagútnak köszönhetően Ikizdere és Ispir között egész évben zavartalanul folyhat a közlekedés, a Rizét Erzurummal összekötő 250 kilométeres főút hossza pedig 200 kilométerre csökken.

Az Ovit-alagút nem sokáig viselheti a leghosszabb törökországi alagút címet, mert várhatóan 2019 őszén megnyílik a Trabzon és Gümüshane tartomány között - szintén a Pontuszi-hegységben - épülő Yeni Zigana-alagút, amely 14,5 kilométer hosszú lesz. A leghosszabb kétcsöves közúti alagút, a Csungnansan-alagút Kínában található és 18,2 kilométer hosszú. A leghosszabb egycsöves közúti alagúttal Norvégia büszkélkedhet, a Laerdal-alagút hossza 24,5 kilométer.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....