autósüldözés

Videón a hajsza! – filmbe illő rendőrségi üldözés

2023.04.13.

Menekülni próbált Csepelen egy autós, de a rendőrök elfogták. A kocsijában kábítószerfogyasztásra utaló eszközöket találtak – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2023. április 7-én 15 óra körül egy személygépkocsit akartak ellenőrizni Csepelen, a Szent Imre téren. A járművet korábban is többször megállították már, az abban utazókkal szemben kábítószerfogyasztás miatt kellett intézkedniük. A volánnál ezúttal egy általuk ismeretlen férfit láttak, aki a megállásra felszólító rendőri jelzéseket figyelmen kívül hagyva elhajtott.

A járőrautó kéklámpa és sziréna használatával követte, miközben hangosbeszélőn is többször megállásra szólították fel. A Renault, nyomában a járőrautóval a Vermes – Táncsics – Árpád- Zsák Hugó – Duna utca útvonalon próbált egérutat nyerni, de a rendőrök végig a nyomában voltak. A menekülő útját az Ady Endre úton zárta el egy szemből érkező másik járőrautó. A videó itt látható.

Az autós ekkor kiugrott a járműből, és gyalog próbált kereket oldani, de a rendőrök gyorsabbnak bizonyultak, és öt méteren belül elfogták. Mivel a menekülő megálláskor nem húzta be kocsijának kézifékjét, az autó nekigurult a mögötte álló rendőrségi járműnek

A férfi kocsijának átvizsgálásakor az is kiderült, hogy miért volt ilyen sürgős a dolga: az utastérben drogfogyasztáshoz használt pipa, üres fólia darabok, és egy kábítószergyanús sodort cigaretta volt. A 24 éves R. Jánost mintavételre állították elő, a kocsiból lefoglalt anyagokat szakértői vizsgálat alá vetik. Mivel a férfi először testvére adataival próbálta magát igazolni, XXI. Kerületi Rendőrkapitányság nem csak kábítószer birtoklása vétség, hanem közokirat-hamisítás bűntett gyanúja miatt is eljárást indított.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Tizenegy gépkocsi ütközött pénteken Romániában, a Craiova és Pitesti közötti gyorsforgalmi úton. A....
2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....