vezetés

Veszélyesebben vezetnek a férfi sofőrök?

2020.04.19.

Veszélyesebben vezetnek a férfi sofőrök - állapította meg egy brit kutatás 2005 és 2015 közötti angliai halálos balesetek adatainak elemzése alapján. A motorok esetében különösen nagy volt a nemek közötti különbség: a férfiak tízszer olyan sok halálos balesetben voltak érintettek, mint a nők a megtett kilométereket tekintve. 

A kutatók a rendőrség baleseti statisztikáit, a közlekedési statisztikákat, az országos utazási felméréseket és a Nemzeti Statisztikai Hivatal népességre és nemekre vonatkozó adatait használták fel. A kutatók a nemek, a közlekedési eszközök és a közutak típusa - főútvonal, alsóbb rendű útvonal városban és vidéken - alapján elemezték azt, hány halálos áldozat jut egymilliárd kilométerre. Autók és teherautók esetében a férfiak okozta baleset kockázata kétszer nagyobb volt - állapította meg a londoni Westminster Egyetem tudósa, Rachel Aldred és munkatársai által az Injury Prevention című szaklapban bemutatott tanulmány.

- A szakirodalomban gyakran hozzák összefüggésbe a férfiak viszonylag nagyarányú baleseti érintettségét a kockázati hajlandóságra vonatkozó nemek közötti különbségekkel, holott ez a kapcsolat még vitatott - írták a tudósok. Siegfried Brockmann, a Német Közlekedési Társaság munkatársa szerint a tanulmány eredménye alapjaiban helytálló. Más területen is megmutatkozik az, hogy a férfiak alapvetően agresszívebb és rizikóra hajlamosabb viselkedést mutatnak, mint a nők.

A szakértő szerint ugyanakkor a tanulmány gyengesége, hogy a vizsgálat a balesetben résztvevőket, nem pedig az okozókat vizsgálta, illetve csak a balesetben elhunytakkal foglalkozott, a sérültekkel nem. Véleménye szerint emellett kor szerint is meg kellene különböztetni a balesetekben érintetteket. "Egy húszéves nő valószínűleg nagyobb kockázatot jelent a közlekedés többi résztvevője számára, mint egy 55 éves férfi" - vélte Brockmann. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nosztalgia járat: sztorik és prospektusok a múltból. ..
2025.02.10
A legnagyobb globális autóipari csoportok is megszenvedhetik, ha az Egyesült Államok bevezeti a....
2025.02.10
Miközben néhány nappal ezelőtt az első Japánon kívüli Lexus gyár létesítéséről érkezett bejelentés....
2025.02.10
A beszámolók szerint az ÖVP (Osztrák Néppárt) és az FPÖ (Osztrák Szabadságpárt) jelenleg is tárgyal....
2025.02.10
Közeledik az igazság pillanata: március 31-én kiderül, mely autók győznek az Év Magyar Autója 2025....
2025.02.10
A jelenlegi büntetési rendszer ellen van a franciákon kívül több európai ország is.   ..
2025.02.10
A Nemzetgazdasági Minisztérium és az Európai Űrügynökség által szerdán, Budapesten szervezett....
2025.02.10
2025 januárjában a Rába Nyrt. részvényárfolyamának növekedése többéves rekordot döntött, és....
2025.02.10
A személygépkocsikra megkötött teljes körű casco szerződések átlagdíja 208 300 forint volt tavaly,....
2025.02.10
Hét óra alatt 81 szabályszegőt mértek be a rendőrök - írja a police.hu. ..