Mercedes-Benz

Változik a Mercedesek névadási rendszere

2014.11.11.

A német prémiumgyártó azért nevezi át több modelljét, hogy könnyebb legyen őket beazonosítani az A-, a B-, a C-, az E-, és az S-osztály viszonylatában.

A Mercedes manapság már annyi féle típust gyárt, hogy lassan a szakértők sem tudják már megkülönböztetni őket egymástól, és ebben eddig a túlbonyolított névadási rendszer sem segített.

A most bejelentett új névadási rendszer legnagyobb újítása, hogy a fő modellek, az A-, a B-, a C-, az E-, és az S-osztály alá sorolja be a különböző, azonos műszaki alapra épített kupékat, kabriókat, és szabadidő-autókat is. Négy fontos modell kap új nevet 2015-től kezdve, amikor bemutatkozik az új, vagy a ráncfelvarrás utáni változatuk. A C-osztály alapjaira épített GLK-t ezentúl GLC-nek, a nagyobb ML-t GLE-nek, a hamarosan megjelenő kupé szabadidő-autót GLE Coupénak fogják hívni.

A legnagyobb szabadidő autót a legnagyobb személyautó után GL helyett ezentúl GLS néven jelenik meg, később egy nyújtott tengelytávú, még nagyobb luxust kínáló változatát is bemutatják majd Mercedes-Maybach GLS néven. Szerencsére a legendás G-sorozat nevén nem változtatnak.

2016-ben kerül majd a kereskedésekbe az SLK utódja, amit ezúttal már SLC-nek fognak hívni. A nagyobb roadster, az SL neve azért nem változik meg, mert a cég egyik legendás sorozatáról van szó.

„Világosabb, átláthatóbb, ésszerűbb. A logika alapján a fő modellekhez igazítjuk a többi típus nevét is, hogy az ügyfeleink könnyebben kiigazodjanak az egyre növekvő portfóliónkban” – nyilatkozta Jens Thiemer, a Mercedes marketing kommunikációs vezetője.

A típusok mellett a motorváltozatok is új neveket kapnak, a túlbonyolított BlueEfficiency és BlueTec Hybrid, Plug-in Hybrid, BlueTec Plug-In Hybrid és Electric Drive elnevezéseket elhagyják, helyettük egyszerűen csak szimpla betűket fognak használni. A „c” jelenti majd a földgázzal hajtott autót, a „d2 a dízelt, az „e” az elektromos és konnektoros hibrid autókat, az „f” az üzemanyagcellás autót, a „h” a normál hibrideket, a benzines autók nem kapnak külön betűt.

Thiemer a névadási rendszer változásaival egyszerre bejelentette a kecskeméti gyártású CLA Shooting Brake érkezését is. A kis életstílus-kombi már a januári Detroiti Autószalonon látható lesz, de az értékesítése csak 2015 tavaszán indul.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....