légi közlekedés

Üzemi szinten nyereséges negyedévet zárt a Wizz Air

2020.07.30.

Üzemi szinten nyereséggel zárta a június 30-án végződött első pénzügyi negyedévet a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság.

A cég honlapján elérhető eredmény-kimutatás szerint a Wizz Air elvesztette utasai 93 százalékát, a tavalyi 10,3 millió helyett idén 707 ezer utast szállított az április-júniusi időszakban, a gépek kihasználtsága az előző évi 93,7 százalékról 55,5 százalékra esett. Az árbevétel 87 százalékkal 691 millió euróról 90 millió euróra csökkent.

Ugyanakkor részben a cég költség-megtakarítása okán az üzemelés költsége 610 millió euróról 159 millió euróra csökkent. Adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtt (EBITDA) a Wizz Air 8,9 millió eurós nyereségről adott számot, ugyanakkor az adózott eredmény már 108 millió eurós veszteséget mutatott az egy évvel korábbi 72,4 millió eurós nyereséggel szemben.

Váradi József vezérigazgató szerint az idei év egy hullámvasúthoz hasonlítható, mivel a különböző államok a koronavírus-járvány aktuális helyzete alapján eltérő szabályokat hoznak, és emiatt előfordulhat, hogy már meghirdetett járatokat újra le kell majd állítani.

A bizonytalanság miatt a Wizz Air nem közölt profit-előrejelzést, a cég reményei szerint az év második felében a mostanival megegyező, átlagosan 70-80 százalékos kapacitást fenn tudják tartani.(mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....
2025.01.11
Andy Cowell lett az átszervezett istálló új vezetője. ..
2025.01.11
A 2025-ös verseny első hetén csak Hiluxok nyertek szelektív szakaszokat. A Toyota dél-afrikai....
2025.01.11
Több tízezer Volkswagent és Skodát hívnak vissza Oroszországban azzal az indokkal, hogy az....
2025.01.10
A Datahouse adatai szerint 2024-ben 146 ezer 393 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek....
2025.01.10
Három speciális kivitellel és egy kulcsfontosságú alkatrészpiaci fejlesztéssel bővíti a GR Yaris....
2025.01.10
Meghúzta a kocsija oldalát? Vagy valaki pusztán „brahiból” összekarcolta az autóját egy kulccsal?....
2025.01.10
Egy moldovai állampolgárságú férfit gyanúsít a rendőrség annak a vasárnapi balesetnek az okozásával....
2025.01.10
Az új autóban debütál a Volvo következő generációs SPA3 modulja, amely a vállalat eddigi....
2025.01.10
Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott....