robot

Útonálló drón és forgó hordó is lesz idén a robotautók versenyén

2017.02.01.

- Idén is megrendezik a RobonAUT elnevezésű versenyt február 11-én a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), ahol a robotautóknak idén újdonságként egy útonálló drónnal és egy forgó hordóval is meg kell majd küzdeniük.

A RobonAUT az egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának mesterképzésében résztvevő villamosmérnök és mechatronikus hallgatók számára kiírt robotépítő verseny, amelynek célja, hogy olyan önállóan működő, a környezetet érzékelő szenzorokkal ellátott robotautókat építsenek, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek végighaladni egy gyorsasági és egy akadálypályán a legtöbb részfeladatot teljesítve - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.


A feladatok között újdonság szerepel egy útonálló drón és egy forgó hordó, amelyeket szintén "önerőből" kell majd leküzdeniük a versenyautóknak az olyan hagyományos kihívások mellett, mint például a párhuzamos parkolás, a gyalogátkelő vagy a libikóka. A versenyt az egyetem Q épületének aulájában rendezik, de a honlapon online közvetítésen is követhető lesz.

A RobonAUT verseny megrendezésének ötlete 2009 nyarán merült fel Tevesz Gábor egyetemi docens és doktoranduszokból álló csapata egyik megbeszélésén. Az alapötletet az Eurobot elnevezésű nemzetközi verseny adta, amelyen a tanszék hallgatói már jegyzett résztvevők.


Az első budapesti versenyt egy évvel később, 2010-ben rendezték meg, ekkor a feladat egy autonóm robot elkészítése, vezérelése volt, ahol a markolólapátos robot egy meghatározott pályán végighaladva pingpong labdákat gyűjtött össze, és vitt egy adott tárolóba, lehetőleg minél gyorsabban.

A következő évben már versenyautóknak kellett a részleteiben előre nem ismert pályát követniük és különböző akadályokat, például kanyarokat, elágazásokat, úttorlaszt, szakaszhiányt, valamint a parkolás feladatát leküzdeniük, szintén a lehető leggyorsabban.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....