utánpótlás

Utánpótlás - Fiatal szülőként milyen autó lehet a legideálisabb választás?

2018.09.13.

Sorozatunk mostani részében fiatal szülőként keresünk autót kicsi, vagy nagy család számára, ahol a gyerekek miatt a biztonság is főszerepbe kerül, emellett a csomagtartó mérete is fontos szemponttá válik. Ha pedig már első autó, akkor egy száranyait bontogató fiatal család számára az is nagyon fontos szempont, hogy ne egy olyan autót sikerüljön hazavinni, amire a megelőző karbantartásokon kívül sok egyéb szervizmunkát is ki kell majd fizetni. Vegyük még ide a fenntartási költségeket, a szerény vételárat, illetve a jövőbeni eladhatóságot.  Ugye, hogy így már nem is olyan egyszerű a kérdés?

pexels.com

Merre induljunk, hol keressünk?

Valamikor mindenki volt kezdő, és nagyon bátran vásárolt be szebbnél szebb, vagy jobbnál jobbnak mondott vételekből. Aminek valljuk be, gyakran nagy pénzügyi bukta lett a vége, hiszen a használtató vásárlás igazi lutri, amit néha még a gondos előkészületekkel sem lehet megúszni rentábilisan. Családalapítás után, hirtelen fontos szerepbe került szülőként viszont mindennél fontosabb az anyagi biztonság, és minden elköltött forint sorsát jól át kell gondolni. Főleg annak tudatában, hogy Magyarországon az átlagember második legnagyobb értékű vagyontárgya háza után az autója. Fontos tehát, hogy jól válasszon a fiatal apuka, hogy pénzéért az igényeinek, és lehetőségeinek leginkább megfelelő autóba ültethesse családját. Ilyen autót találni manapság nem könnyű, és talán az első, és legfontosabb tanács, hogy érdemes baráti, ismerősi körben, közösségi oldalakon futni néhány kört, mivel ezeken a csatornákon jó eséllyel futhatunk bele egy ismert előéletű, megbízható tulajdonostól származó négykerekűbe.

Használt, vagy új? Az örök dilemma.

"Az új autó levesz a válladról egy csomó felelősséget, és nem fogsz idegeskedni." Talán ezzel érvelnek a legtöbben amikor szóba kerül, hogy merrefelé induljon fiktív történetünk főszereplője Hétköznapi Péter. Hiszen minden valamirevaló férfinek életében legalább egyszer bele kell ülnie egy olyan autóba, amit minden tekintetben ő avathat fel. De számoljunk csak egy kicsit utána, hogy mennyibe is kerül az a bizonyos új autó érzés? Mert jól hangzik a garancia, viszont annak életben tartásához vállalni kell az időszakos karbantartási költségeket, illetve az értékvesztéssel járó extra kiadást. Aztán mi lesz akkor, amikor hirtelen változik az élethelyzet? Érkezik egy céges autó, vagy szükség lesz mégis egy második autóra, amivel már lehet vállalni az óvoda vagy iskolajáratot? Hirtelen kell kiszállni a nagy pénzbefektetésből, és ilyenkor lehet, hogy nem a legkifizetődőbb módon sikerül ezt megtenni. Én azt gondolom, hogy az újautó mellett rendkívül sok érv szól, de a legfontosabb annak a döntésnek a meghozása, hogy öt vagy tíz éven keresztül képes lesz e a család vállalni a fenntartási, és üzemeltetési költségeket, illetve változhat e vajon annyit élethelyzetük, hogy a vázolt idősávban feleslegessé váljon a „szalonautó”. Amennyiben viszont hosszabb távra tervezünk előre, és szeretnénk elkerülni a használt autó javításával járó általános idegeskedést, és esetleges váratlan kiadásokat, akkor meggondolandó alternatívát nyújthat az új autó kiszámíthatósága.

c1.staticflickr.com

Ha számít a pénz akkor használt?

Nem feltétlenül rossz dolog alámerülni a használtautó piac rejtelmeibe. De azért, hogy ne érezzük végeláthatatlan keresésnek a folyamatot, érdemes megszűrni a találatokat. Alaposan ki kell gondolni, hogy mik azok az igények, amiknek meg kell felelnie a jövendőbeli családi igavonónknak. Például fontos, hogy tudjuk, hány gyermeket tervezünk, hiszen egy sorba három gyermekülés kompromisszumok nélkül már nehezen beépíthető, és akár egy ilyen szempont is lecsökkentheti a lehetséges jelöltek számát. Ugyanígy a csomagtartó mérete, aminek mustrálásához nem árt, ha az imádott feleség is velünk tart, hiszen mégiscsak ő fogja majd azt telepakolni. Emellett nyugodtan át lehet akár együtt bogarászni a kinézett autó töréstesztjét, hiszen jól tudjuk, hogy a nőknél egy autó színe mellett a biztonsága is fontos szempont, ami hatványozódik, ha már a gyermekeikkel együtt utaznak. Az autó motorizáltsága érdekesebb, és összetettebb kérdés. Csábítóan hangzik ugyanis a kisebb lökettérfogat melletti kedvezőbb adóbesorolás, és az átírási költségek is szerényebbek ebben a kategóriában. Ugyanakkor jó átgondolni azt is, hogy egy adott típuson belül vajon tényleg a kisebb lökettérfogatú változattal járunk e jobban? Ugyanis egy relatíve nagy, és nehéz karosszériát dinamikusabban mozgat akár egy pár száz köbcentivel nagyobb, és nyomatékosabb motor is. Ami természetesen jótékony hatással lesz a fogyasztási értékekre is. Tehát hosszú távon lehet, hogy mégis gazdaságosabban lehet üzemeltetni egy kicsit erősebben motorizált autót, a menetdinamika jótékony, és sokszor életet mentő hatásáról nem beszélve. Ha pedig már mindent ilyen alaposan előre tervezünk akkor olyan dologra is érdemes figyelni, hogy kalkuláljunk esetleges garázsunk méreteivel és alapterületével is, hiszen, ha túlvállaljuk magunkat, akkor az autó könnyen csillaggarázsba költözhet. Ha magamnak keresnék használt autót, és megkérdeznék tőlem, hogy mi az az ok, ami elég erős lenne ahhoz, hogy kihátráljak a vásárlásból az egyértelműen a rozsda lenne. Véleményem szerint nem csak vidéken, de akár a fővárosban is nagyon megdrágultak a karosszéria munkák, illetve nagyon kevés munkájára igényes, és törvényes keretekben működő vállalkozás tudja fogadni belátható időn belül az ügyfeleit.  Nem ritka a több hónapos várólista, és egy igényesen megcsinált autónál bizony súlyos százezrek mennek el a javítási munkára, ami után természetesen még a fényezőműhelyt is meg kell majd látogatni. Ezek azok a költségek, amiket, ha valaki igényesen szeretné megjavíttatni az autóját, akkor nem tud megspórolni, és sokkal jobban fájnak, mint egy motorikus, vagy futóművel kapcsolatos javítási számla végösszege.

media.defense.gov

Alapos utánajárással és higgadt választással lehetséges jó „vásárt” csinálni.

Létezik megkímélt használtautó, amit magánszemély üzemeltetett, és mindent megadott neki, ami garantálja, hogy a következő tulajdonosnál is üzemszerűen működhet. Viszont azzal érdemes tisztában lenni, hogy ez nem jellemző nagy általánosságban. Gondoljunk csak bele, hogy egy autóeladás nem azonnali mosás/takarítás/fényképezés/meghirdetés folyamatban bontakozik ki. Általában ezt sok gondolkodás és mérlegelés előzi meg. Amennyire képesek vagyunk impulzívan megvenni valamit, annyira sokszor megfontoljuk annak eladásnát. Hiszen az új mindig rizikót hordoz magában. Viszont ebben az állapotban eltelhetnek akár hónapok is, amíg már nem azzal a törődéssel, és odafigyeléssel közelítünk korábban nagy becsben dédelgetett járművünkhöz, ami így akár intenzívebben amortizálódhat is. Ha pedig néha egy kicsit körültekintőbben átnézünk a kormány felett, és vezetés mellett fürkésszük a többi közlekedő járművének általános állapotát, vagy inkább annak elhasználódását, akkor nem is kell sokáig várnunk arra, hogy kiszúrjunk néhány igazán leharcolt darabot, amikről már messziről süt az elhanyagoltságuk. Ebből az irányból megközelítve még inkább fontos a gondos előkészület, illetve a legfontosabb dolog, hogy ha megvan a kinézett típus akkor bizony szorgalmasan készüljünk fel a modellre jellemző típushibákból, kutakodjunk a javítási költségek után. Végül, és egyáltalán nem utolsó sorban pedig ne sajnáljuk a pénzt a vásárlás előtt egy állapotfelmérésre, ami nem csak lelkünket, de hosszú távon pénztárcánkat is megnyugtatja majd. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A központi járási ügyészség közvetítői eljárás céljából felfüggesztette az eljárást azzal a....
2024.04.20
Az Energiaügyi Minisztérium közleménye szerint márciusban 80 százalékkal nőtt az értékesítés 2023-....
2024.04.20
A TCR World Tour egyetlen magyar versenyzője az első helyről indulhat a szombati első futamon....
2024.04.20
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a ....
2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....