utánpótlás
Fotó: feol.hu/police.hu
Mert minden fejben dől el?
Biztosan visszaköszönt már az élet más területeiről is ez a kijelentés. Ami jelen esetben csupán azért kérdéses, mert motorozás közben nem feltétlenül az alapvető elhatározás dönti el, hogy valaki gyorsan hajt, vagy sem. Hiszen lehet egy pillanatnyi mámor, egy kellemes ívről dinamikus kigyorsítás, egy jó ütemben elkapott kanyarkombináció, amikor jólesik egy kicsit megcsavarni a markolatot. De ehhez megfelelő körülmények kellenek, egy olyan intim pillanat, amikor a motoros csak az úttal, és a motorjával élvezi az ünnepélyes pillanatok megélését. Minden más esetben pedig egy kulcsszót kell fejben tartani: Önmérséklet. Mert erre van szükség ahhoz, hogy valaki felelősségteljesen tudjon birtokolni egy száz lóerőt meghaladó teljesítményű motorkerékpárt. Nem megy ez olyan egyszerűen, hiszen minden motoros tudja, hogy kétkeréken más dimenziók nyílnak meg a vezető előtt, és teljesen más dinamikával történik minden, amit a hétköznapi közlekedésben autósként elképzelünk. Pont ezért kellene néhány másodpercet arra szánni, hogy amikor fejben összeáll a manőver, aminek nem látjuk a végét, akkor vajon a kialakított forgalmi helyzetben képesek leszünk e maximálisan uralni a motorkerékpárt, és nem megfélemlíteni a körülöttünk közlekedőket? Ha a válasz nem, vagy nem biztos, akkor bizony itt kellene visszaengedni a markolatot, és ha már a sokadik ilyen elengedés következik be, akkor elgurulni a legközelebbi versenypályára, ahol mindent kicsavarhatunk a sportgépünkből, ami a csövön kifér. És senki ne mondja, hogy túl drága, hiszen minden évben legalább egyszer mindenkit szívesen látnak az ingyenes Motofesten.
Fotó: gumimacik.blogspot.com
Mert mindenki az élményért ül fel.
Általában minden motoros keresi a helyét a kétkerekűek társadalmában. Vannak a túrázók, akik számára az úton levés adja meg a két keréken létezés valódi esszenciáját. Mindegy, hogy a kitaposott csapáson, a sokadjára bejárt csavargás, vagy egy Európát átszelő nagy barangolás, mert motoron túrázni mindennél jobb. Vannak a hét közben krómot polírozó, és hétvégére csillogó felniken feszítő choppper, és cruiser kategória, akiknek egy laza kör - ahogy a kategória elnevezése is sugározza-, megadja mindazt, amitől helyére kerülhet a világ. És vannak a sportmotorok, amik a versenypályára születtek, és szépen lecsorogtak legfrissebb technikai újításaik az utcai modellekbe is. A gyártók között persze folyamatos a versengés, hogy a királykategóriában kié az aktuális leggyorsabb modell. A mára 200 lóerő környékére "hizlalt" motorok nagyon komoly vezetéstechnikai tudást igényelnek, és meg merem kockáztatni, hogy a teljesítményük kimotorozásához olyan rutinra van szükség, amellyel kevés hétköznapi motoros rendelkezik. Meg is érkeztünk tehát a cikk fő kérdéséhez: Akkor mégis mi szükség van arra, hogy a kátyús hegyi szerpentineken, ön és közveszélyes módon haladva veszélyeztessék a rossz helyen, és rossz időben közlekedő autós, és motoros társak életét? Fizessék a motorkerékpárhoz méltatlan, és irreálisan magas üzemeltetési költségeket? Na és persze nem utolsó sorban az átlagostól magasabb szervizelési költségekről nem beszélve. Persze, mindenkinek kell egy hobbi, hiszen ez is értelmet ad életünknek, viszont véleményem szerint nagyon vékony az a határmezsgye, amivel a közúti szabályok megsértése, és a szúrós tekintetek mellőzése nélkül, önfeledten lehet egy „túlmotorizált” gépet birtokolni. Szerintem sokkal több elismerő pillantást, és jóleső mosolyt lehet bezsebelni akkor, ha például városon belül nem kipufogót durrogtatva közlekednek, hanem a lovakat kellőképpen megzabolázzák, és nem zúdítanak autóstársaikra állandó decibelcunamit. Tudom, a hang életet menthet, viszont a fülünk is egy rendkívül finom, élő műszer! Itt is a mértékletességen van a hangsúly.
Fotó: heol.hu
Mert ha ésszel mész, tovább élsz!
Ha csak a rendőrségi statisztikákat böngésszük, vagy felidézzük, hogy milyen képek élnek emlékeinkben a motoros balesetekről, akkor ráeszmélünk, hogy tényleg többször látni nagyteljesítményű sportmotorokat egy-egy rosszul sikerült manőver után kevésbé, vagy jobban összetörve. De mindez lényegtelen, hiszen tejesen mindegy, hogy egy „ki, ha én nem” típusú vezető, kisebbségi komplexusát milyen kategóriájú járművön tölti ki. Sokszor fejben kell rendbe tenni, és helyén kezelni azt, hogy a közúti közlekedés még mindig egy nagy társasjáték, ahol nem tudunk mindig hatost dobni. Persze nehéz alább adni az egoból, főleg egy impozáns sportgépen ülve, abban a tudatban, hogy mindenkinél gyorsabbak lehetünk. A sportmotoros ennek ellenére nem közellenség. Csodás hobbiját élvezi csupán, és helyén tudja kezelni a vele járó kötelességet. Ha pedig mégis elvét valamit, akkor elismeri. Az intenzívebb kigyorsításokat, vagy „húzósabb” meneteket pedig olyan helyen élvezi, ahol kicsi a forgalom, és nem zavar vele másokat. Az ilyen motorosokra mindig tisztelettel tekintek, és ők adják a reményt, hogy a motoros társadalom renitensei körében is képesek lesznek egyre nagyobb százalékban elsajátítani az európai közlekedési kultúrát, és ezen szemléletben rádöbbeni arra, hogy felelősségteljesen közlekedni, főleg egy kihágásra csábító gép nyergében ülve igenis vagány!
Fotó: gyongyostv.hu