Űrkutatás

Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen

2024.08.12.

- Újra elindul szeptemberben az űrszakemberképzés a Debreceni Egyetemen; most angol nyelven oktatják majd azokat a leendő hallgatókat, akik az új tanévben űrorvostanról, az űrtelemedicináról és az űrélelmezésről is tanulhatnak az UniSpace program részeként. A posztgraduális szakirányú továbbképzésre augusztus 12-ig lehet jelentkezni - tájékoztatta a Debreceni Egyetem az MTI-t a múlt héten.

Először 2022 szeptemberében indult, 17 magyar egyetem konzorciumában négy önálló, ugyanakkor összehangolt űrtudományi szakirányú kurzus. Ezek között a Debreceni Egyetem koordinálásával valósult meg a három féléves Innovatív táplálkozási és űregészségtudományi szakemberképzés. Az első évfolyam végzős hallgatói tavasszal vették át okleveleiket - közölte az egyetem, amely arról is beszámolt, hogy most angol nyelven indul a program, Space Specialist in Life Sciences címen.

Csernoch László szakfelelős, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese a közleményben ismertette, hogy a hallgatók egyebek között az űrhajóst az űrben érő egészségügyi kockázatokról, az extrém és szokatlan terek környezetpszichológiájáról, az űreszközben vagy az űrbázison előállítható élelmiszerekről, de űrgyógyszerészetről is tanulhatnak.

A professzor szerint a képzésben résztvevők olyan tudást szerezhetnek, amely nemcsak az űrben, hanem a Földön is hasznosítható, a lakosság jelenlegi problémáinak megoldásában is segítséget jelenthet. Példaként kiemelte, égető probléma, hogy egyre kisebb a Földön a növények termesztésére alkalmas terület, ezért olyan termesztési technikák kidolgozására van szükség, amelyekkel megoldható, hogy kis helyen, kevés vízzel sok élelmiszert állítsanak elő.

Az Általános Orvostudományi Kar Sport- és Űrélettani Tanszéke által koordinált Space Specialist in Life Sciences posztgraduális szakirányú továbbképzésre azok jelentkezhetnek, akik agrár-, orvos- és egészségtudományi vagy természettudományi mesterképzésben szereztek diplomát és szakterületükön legalább kétéves szakmai tapasztalattal rendelkeznek - hívja fel a figyelmet közleményében az egyetem.

A jelentkezőkkel augusztus 28-án tartják a felvételi elbeszélgetést, a képzés pedig szeptember 20-án kezdődik.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....