Africa Race

Újra Dakarban a magyar nemzeti lobogó

2015.01.11.

Akárcsak az előző hat alkalommal, idén is egy rövid, 24 kilométeres óceánparti száguldással zárult az Africa Eco Race. A 12 kőkemény szelektív szakaszból álló verseny mezőnye Dakar mellett, a legendás Rózsaszín-tó partján fejeződött be, ahová a Qualisport kamionosai magukkal vitték a magyar nemzeti lobogót is.

Mint ismeretes, az összecsapás végeredménye a szombati, utolsó mauritániai szakasszal eldőlt: a motorosoknál a KTM-es Pal Anders Ullevalseter, az autósoknál Jean Antoine Sabatier, a kamionosoknál pedig az Anton Shibalov vezette gyári Kamaz egység diadalmaskodott. Miután az Opel Dakar Team egysége sajnálatosan korán, már az első szelektív szakasz elején elbúcsúzott, a verseny hátralevő részében az Africa Eco Race-en már hatodszor startoló Qualisport képviselte a magyar színeket: bár Kovács Miklós pilóta, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő korábban a dobogó összes fokát megjárta már a viadalon, a mostani esemény kevés jót tartogatott a kalocsai Scania-egység számára.

Kovácsék megnyerték az első szelektív szakaszt, a folytatásban azonban szinte minden rossz megtörtént velük, ami csak megtörténhetett. A marokkói szakaszokon defektek sorozata hátráltatta a triót, de szerepelt a palettán egy váltócsere, motorprobléma, valamint a futómű hátsó részének súlyos sérülése is. Utóbbi miatt az utolsó szakaszokra már csak teszt-jelleggel merészkedtek ki, így – súlyos, 40 órányi időbüntetéssel - a kilenc indulóval elrajtolt kamionos kategória 6. helyére lettek rangsorolva.

„Végre itt vagyunk Dakarban, a Rózsaszín-tó partján” – mondta Kovács Miklós. „Őszintén bevallom, hogy voltak olyan pillanatai az utóbbi két hétnek, amikor megfordult a fejemben, hogy nem jutunk el idáig, de nem adtuk fel. Megfogadtuk az indulás előtt, hogy történjék bármi, ezúttal is elhozzuk hazánk lobogóját ide, így ez legalább ad némi elégedettséget. Egy ideig fogunk töprengeni azon, hogy a nyitószakasz megnyerése után miért alakult ennyire balszerencsésen számunkra ez a mostani verseny. Biztos, hogy tehettünk volna mi is többet, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kamionos győztes Shibalov és mások is kihangsúlyozták, hogy a verseny sokkal keményebb volt most, mint akár tavaly vagy két éve. Erre rátett még egy lapáttal az is, hogy egyre nagyobb a versengés a kamionosok között, az ellenfelek egyre nagyobb léptékben fejlesztenek, fokozódik az iram is, ez pedig minden eddiginél jobban megviseli a technikát. Egy olyan privát csapatnak, mint a mienk, nem könnyű tartani a lépés fél- vagy teljes egészében gyári támogatású versenyzőkkel. Ez most így alakult, igyekszünk tanulni belőle, aztán pedig meglátjuk, hogy mit hoz a jövő.”

A Kovács, Czeglédi, Ács triót a DAF szervizkamion fedélzetén utazó Várda Ferenc, Kovács Tibor és Rendvai László hármas, valamint Mészáros Sándor csapatmenedzser segítette a 2015-ös Africa Eco Race-en.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....