autóbuszgyártás

Újabb katonát állít hadrendbe a Mahindra- Jön a TUV300

2015.08.17.

Az indiai autógyár szeptember 10-én mutatja be új terepjáróját a Mahindra TUV300-at.

A Mahindra új padlólemezére álmodott terepjárót teljes egészében házon belül fejlesztette és tervezte az indiai autógyár, annak Chennaiban található fejlesztőközpontja a Mahindra Research Valley (MRV). Az MRV semmit sem bízott a véletlenre, így a „dögös” forma mellett az új terepjáró orrába a cég legmodernebb mHawk névre hallgató motorja kerül.

„Az év egyik leginkább várt bemutatója ez. A TUV300-ra a lehető legteljesebb mértékig igaz, hogy indiai termék. És mi biztosak vagyunk benne, hogy egy tank által inspirált designú TUV300 feltűnést kelt majd a vásárlóink között” – nyilatkozta Pravin Shah a Mahindra elnök-vezérigazgatója.

Az új típushoz nagy várakozásokat fűznek a 16.9 milliárd dolláros éves árbevételű Mumbai központú cégnél. Az 1945-ben alapított a pénzügyi szolgáltatásoktól kezdve a hadiiparig sok mindenben jelenlévő Mahindra elsősorban a traktoraival és haszongépjárműveivel szerzett hírnevet magának, azonban az utóbbi években terepjáróival, pick up-jaival és kiskocsiival is egyre jelentősebb szereplővé vált az indiai és a Dél- Kelet-Ázsiai piacon.     

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....
2025.01.27
A svájci Zermatt még a 80-as években hozott döntést arról, hogy a város lakói végleg lemondanak a....
2025.01.27
A példátlan ütemű technológiai fejlődés és a mesterséges intelligencia korában a jövőbiztos tudás....