Continental

Új ügyvezető igazgató áll a Continental Automotive Hungary élén

2014.01.06.

Január elsejétől dr. Keszte Róbert tölti be a Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, közvetlenül pedig a vállalat budapesti gyárát irányítja a jövőben. A feladatkört korábban ellátó Luc Quisthoudt karrierjét Németországban, a Continental ingolstadti telephelyének élén folytatja. A szintén a Continental Automotive Hungary Kft. égisze alá tartozó veszprémi gyárat továbbra is Kai-Uwe Walther vezeti, ugyancsak ügyvezető igazgatói minőségben.

Dr. Keszte Róbert járműgépész mérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, majd ugyanott Járművek és Mobil Gépek Tudományai szakon doktorált. Doktori képzésével párhuzamosan közgazdász diplomát is szerzett a Budapesti Corvinus Egyetemen (korábban Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem).

A szakember 2000-ben került a Continental csoport budapesti egységéhez mérnöki pozícióba, majd a telephely több részlegét is irányította. Nemzetközi karrierjét 2006-ban a cégcsoport romániai gyárában kezdte, majd 2007-ben a nürnbergi központjában folytatta. Ezt követően ismét a budapesti gyárban látott el gyáregység vezetői feladatokat, majd 2010-ben kinevezték a Continental temesvári elektronikai gyárának igazgatójává. A temesvári gyár élén eltöltött sikeres 3 évet követően tért vissza januárban ismét Magyarországra.

Dr. Keszte Róbert többek között Németországban, Angliában, az Amerikai Egyesült Államokban és Japánban számos kapcsolódó szakterület színvonalas képzését és tréningjét is elvégezte, melyeknek köszönhetően további nemzetközi tapasztalatokra tett szert. Munkásságát a Continental konszern több alkalommal is Automotive Award díjjal ismerte el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....
2025.12.26
Többet és hosszabb utakon vezettek 2025-ben a wigo carsharing felhasználói, akik közül a....
2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....