Volkswagen

Új motorokat kapott a felfrissített Volkswagen Polo

2014.01.28.

Öt év gyártás után frissítette kisautóját a Volkswagen, a hivatalos bemutató a márciusi Genfi Autószalonon lesz.


Kívülről alig lehet megkülönböztetni a ráncfelvarrás utáni Polót a régi változattól, mindössze az új lökhárítók és a módosított lámpatestek, illetve az átrajzolt hűtőmaszk árulja el az új változatot. A drágább változatokban ezentúl LED-ek biztosítják a tompított fényt. Belül lecserélték a kormánykereket, módosítottak a műszerek grafikáján, a középkonzol kapcsolóin és igényesebb anyagokkal javították az eddig is jónak számító minőségérzetet. Új 5, illetve 6 colos érintőképernyőket vezettek be, és felárért már tolatókamera is kérhető. Extraként számos vezetéstámogató rendszert lehet rendelni, a városi koccanásgátlótól a fékasszisztensen át a radaros, távolságtartó tempomatig. Utóbbi igazi ritkaság a kisautók között.

A legfontosabb változások a motorháztető alatt történtek. A régi 1,2 és 1,6 literes dízelmotorokat egyetlen 1,4 literessel pótolták, amely 75, 90 és 105 lóerővel lesz elérhető. Ezek közül a leggyengébb, Bluemotion jelzésű változat mindössze 3,2 litert fogyaszt száz kilométeren, ami 82 g/km-es szén-dioxid kibocsátásnak felel meg.

Első ízben kapott Bluemotion elnevezést egy benzines erőforrás, amely az új, egyliteres, háromhengeres turbómotor. A 90 lóerős motor átlagfogyasztása 4,1 liter, szén-dioxid kibocsátása 94 g/km. Alapmotorként az átdolgozott, a start-stop rendszernek és a fékenergia visszatáplálásnak köszönhetően 21 százalékkal takarékosabbá tett 1,2 literes, 60 lóerős, háromhengeres szívómotor szolgál, amelynek van 75 lóerős változata is. Ez az erőforrás turbóval 90, illetve 110 lóerőt ad le. A Polo GT 1,4-es, hengerlekapcsolásra is képes turbómotorja 140 helyett már 150 lóerős, a csúcsot egyelőre a 190 lóerős, szintén 1,4-es GTI jelenti. Azonban a pletykák szerint készül egy 250 lóerő körüli, összkerekes R verzió is, amellyel a tavaly rali-világbajnokságot nyerő versenyautó előtt tisztelegne a Volkswagen.

Az új Polók várhatóan nem sokkal a márciusi világpremier után megjelennek a kereskedésekben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....