Pozsony

Új közlekedési táblával találkozhatunk az utakon Szlovákiában

2023.06.02.

A rendőrség egy új közlekedési tábla bevezetésére hívja fel a figyelmet, aminek célja, hogy meggátolja a káosz kialakulását a kereszteződésekben - írja a parameter.sk

A preventív és nevelői intézkedések keretén belül a Pozsony Megyei Közlekedésrendészet fokozatosan elkezd egy új közlekedési táblát bevezetni. Főként olyan helyeken, ahol rendszerint nagyobb a forgalom. A rendőrség arra kéri a sofőröket, hogy legyenek körültekintőek, tartsák tiszteletben a jelzést, és mindig az aktuális helyzetnek megfelelően vezessenek.

Fotó: Szlovák Rendőrség/Facebook

Az új tábla arra figyelmezteti a sofőröket, hogy ne hajtsanak be a kereszteződésbe, amennyiben a helyzet nem teszi lehetővé, hogy folytatni tudják útjukat anélkül, hogy kénytelenek legyenek megállni a kereszteződésben. Ez nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor azért kell megállnia a kereszteződésben, hogy előnyt adjon a gyalogosoknak, vagy a szemből érkezőknek balra kanyarodás esetén.

Ezzel a táblával már találkozhatnak az autósok Pozsonyban, az Augusztus 29. utca és a Cukrová kereszteződésében - írja a parameter.sk

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.09.23
Teljes szélességében lezárták a 10-es főutat a 29-es kilométernél, mivel szombaton délelőtt....
2023.09.23
Szeptember 18-án új, akár egy egész életpályát megalapozó szakképzési program indult Debrecenben. A....
2023.09.23
A Ford tovább tekerte az őrületvezérlőt, a korábbi Raptort V6-os motorral emelte új dimenzióba. Nem....
2023.09.23
Az előzetes várakozásoknak megfelelően a címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red....
2023.09.23
Összeütközött két személyautó a Tápiószecsőt és Tápióságot összekötő úton – írta az Országos....
2023.09.23
Óriási szintkülönbséggel és fagypont alatti hőmérséklettel is meg kellett küzdeni annak a két....
2023.09.22
Érdemes rákeresni a cégre szerződéskötés előtt. ..
2023.09.22
Újabb fontos mérföldkőhöz érkeztek a balatoni fejlesztések azzal, hogy kifutottak első útjukra a....
2023.09.22
Ugyanakkor sok egyéb funkció válthat előfizetős modellre a jövőbeli bajor modellekben. ..
2023.09.22
A hétvégén rendezik a franciaországi Le Mans-ban a gyorsasági kamion Európa-bajnokság idei....