Dunaferr

A tulajdonosok nyitottak a kormánnyal való tárgyalásra

2013.08.23.

Az ISD Dunaferr tulajdonosai készek azonnali hatállyal megkezdeni a konzultációs folyamatot a cég jövőjéről - közölte Oleg Mkrtchan, az ISD Korporáció vezérigazgatója, az ISD Dunaferr Zrt. igazgatóságának tagja Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek küldött pénteki válaszlevelében.

A cég közleménye szerint válaszukban a tulajdonosok hangsúlyozták: nagyra értékelik a figyelmet, amellyel Magyarország kormánya az ISD Dunaferr helyzetét kíséri, és feltétlenül számítanak az aktív együttműködésre annak érdekében, hogy közösen enyhítsék az európai gazdasági válság vállalatot sújtó hatásait.
    

A tulajdonosok megbízták Evgeny Tankhilevich cégvezetőt a kormány képviselőivel történő előzetes megbeszélések lebonyolításával.
    

Közölték azt is, hogy pénteken lezajlott az első egyeztető tárgyalás az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje és az Üzemi Tanács képviselői között a tervezett csoportos létszámleépítéssel kapcsolatban.
    

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerdán levélben kezdeményezett tárgyalásokat a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány a hétfői székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.
    

A megvásárlásról szóló döntés azután született, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 1500 fős létszámleépítést jelentett be, amit a vállalat tartós veszteségességével indokoltak a tulajdonosok.
    

A cég vezetése közölte, hogy a miniszter levelét azonnal továbbítják a tulajdonosoknak, és "a lehető legrövidebb időn belül" válaszolni fognak rá.
    

A Dunaferr mintegy 150 milliárd forintos tartozásának jelentős részét vállalná át a magyar állam - értesült az MTI Hírcentrum csütörtökön. Az M1 Híradó csütörtök esti műsorában elhangzott: a kormány nem pénzt kínál a vasműért a tulajdonosoknak, hanem a tartozások jelentős részének átvállalását ajánlja.

MTI
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....
2025.12.23
Az Osztrák Autóklub (VCÖ) elemzése szerint Burgenland autópályáin egyes területeken jelentősen....
2025.12.23
Második helyezést ért el Azerbajdzsánban Novák Bence, a Széchenyi István Egyetem járműmérnök....
2025.12.23
A közforgalmú közlekedés jövőjéről szólt a 26. Nemzetközi Közlekedési Konferencia Szegeden. Szóba....
2025.12.23
Az ember mobilitása a talpra állásnál, a lábak mozdításánál, a járás képességénél kezdődik. A....
2025.12.23
Vármegyénk nagyvárosaiban a rendőrök a következő hónapokban több száz gépkocsi esetében ellenőrzik....
2025.12.23
Egy hónap alatt több mint 8 millió forint adomány gyűlt össze a magyar autóvezetők jóvoltából az....
2025.12.23
Hatalmas mérföldkőhöz érkeztünk: a Rába Magazin és elődjei teljes egészében digitalizálásra....
2025.12.23
Míg 2005-ben a targoncavezetőn múlott minden egy raktárban, 2025-ben már mesterséges intelligenciát....