Lexus

Triplázott a brit Év Autója szavazáson a Lexus

2023.02.12.

A brit What Car? magazin a 2023-as modellévre is kiadta a legkiválóbb autókat tartalmazó listáját. A hálózatról tölthető hibrid járművek között magasan a Lexus NX nyert, ám a japán prémiummárka két további kategóriában is diadalmaskodott.

A Lexus gyártja a jelenleg kapható legjobb plug-in hibrid járművet: erre a következtetésre jutottak a nagy-britanniai What Car? autós szakfolyóirat szerkesztői, amikor kihirdették a magazin szokásos Év Autója díjait.

A japán prémium autógyártó első hálózatról tölthető típusa, az Lexus NX 450h+ már tavaly is a mezőny élén végzett a kiadvány toplistáján, idén pedig megvédte elsőségét – nem kis fegyvertény egy olyan piacon, ahol évről évre nő a kihívók száma. A Lexus azonban, ahogy a vezető brit szaklap szerkesztői elemzésükben rávilágítottak, pótolhatatlan tapasztalattal bír a hibridek terén, és ezt a tudását sikerrel kamatoztatta első plug-in hibrid modelljének megépítésekor.

Az NX győzelmének a titka, hogy minden területen kiegyensúlyozott teljesítményt mutat. Míg egyes versenytársak kifejezetten a kényelmes rugózásra vagy a dinamikus vezethetőségre hegyezték ki a futóművet, a Lexus az arany középutat képviseli a kettő között. Hasonlóképpen optimális egyensúlyt kapunk az utazókörnyezet minősége, a vételár és a tisztán elektromos hatótávolság dimenziói mentén.

A minőség és a megbízhatóság terén viszont szó sincs viszonylagosságról, itt arat a Lexus, amely olyan rangos ellenfeleket szorított le a dobogó legfelső fokáról, mint a Range Rover Sport P440e, az Audi A3 40 TFSIe vagy a Hyundai Santa Fe 1.6 T-GDi.

Apropó, megbízhatóság: a What Car? magazin szerkesztői ezen a téren olvasóik tapasztalataira hagyatkozva rangsorolták az autógyártókat. Több mint 25 ezer véleményt összegezve állapították meg a három legmegbízhatóbb márka személyét. Aligha meglepetés, hogy az összes dobogós japán, az élen a Lexusszal, amely 98,4 százalékos megbízhatósági rátájával sorban hatodik éve vezeti a magazin olvasói felmérését.

Zéró meghibásodást mutattak a hibrid hajtáslánckomponensek, a nagyfeszültségű akkumulátortól az erőforrásokon át a kísérő elektromos rendszerekig. A Lexus után szorosan a Toyota következett, élén a RAV4-essel, amely csaknem tökéletes, 99,8%-os minősítést szerzett, majd harmadik helyen a Mitsubishi, ami még szomorúbbá teszi a márka európai jelenlétének átlényegülését.

Az átlagos autóvásárló számára kevésbé sorsfordító információ a Lexus harmadik aranyérme a What Car? 2023-as Év Autója eredményhirdetésén: az LC 500 Convertible nyerte el ugyanis a legkiválóbb prémium kabrió címet.

A szerkesztőknél a beszámolók szerint hasonló súllyal nyomott a latban a modell szó szerint hiánytalan alapfelszereltsége; az utastéri szerelvények és burkolatok minősége, amivel még az ikonikus Aston Martin DB11 Volantét is megszégyeníti a japán gran turismo; valamint az 5,0 literes, V8-as 2UR-GSE szívómotor. Ez utóbbi eredetileg kompromisszumot nem ismerő sportmotorként látta meg a napvilágot az IS F orrában, és úgy is él tovább a kortárs RC F sportkupéban, az LC 500 fedélzetén azonban maximálisan kifinomult, ugyanakkor ellenállhatatlan erőtartalékokkal bíró túramotorként szerez magának híveket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....
2025.01.28
A BMW Steyr-i gyára teljes egészében távfűtésre áll át: a rendszeres működéséhez szükséges energiát....
2025.01.28
Ha tetszik a VW T3 stílusa, de inkább járnál egy modern, erős és megbízható furgonnal, költözz....