autóipar

A Toyota a világ legnyereségesebb autógyártója

2017.04.06.

Jóllehet a világszintű értékesítések tekintetében a tavalyi évben az első helyről éppen csak lecsúszva a második helyen végzett 10,17 millió eladott autóval, a világ leginnovatívabb autógyártójának tartott Toyota továbbra is messze az iparág legnyereségesebb vállalatának bizonyult a tavalyi évben. 

Az Ernst&Young adatai szerint a környezetbarát és alacsony fogyasztású autók szinonimájaként ismert, és a világ vezető prémium hibrid márkáját, a Lexus-t is jegyző Toyota a tavalyi évben annak ellenére ért el az egész iparágban kimagasló 17,5 milliárd Eurós profitot, hogy nyereségessége az erős jen miatt 7,8%-ra mérséklődött. A 7,8%-os árbevételhez viszonyított profit természetesen így sem számít rossz eredménynek, ezzel a Toyota a harmadik a rangsorban, abszolút értékben pedig senki sem tudta megközelíteni a világ leginnovatívabbjának tartott japán gyártó profitját, aki így e tekintetben az első helyen végzett.

Mindez jól tükrözi az ügyfélelégedettséget és megbízhatóságot, valamint az ezt megalapozó innovációs éllovas szerepet mindenek felett szem előtt tartó tartó japán gyártó stratégiájának sikerét.

„Jóllehet a Toyota a tavalyi évben a világszintű eladások tekintetében az első helyről éppen hogy lemaradva a második helyen végzett, az elmúlt évekre visszatekintve sorozatosan a világ legnépszerűbb autómárkájának bizonyult. Ez azonban, szemben más gyártók megközelítésével a Toyota számára nem cél, hanem eredmény, mégpedig az évtizedek óta az innovációba, termékeinek megbízhatóságába, és ügyfeleinek legmagasabb szintű kiszolgálásába fektetett energia és anyagi erőforrások eredménye.” – fogalmaz Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák magyarországi kommunikációjáért felelős vezetője.

„Éppen ezért vállalatunk számára sokkal kisebb jelentősége van annak, hogy az adott évben mi adjuk el a legtöbb autót világszerte – különösen annak ismeretében, hogy a világ tíz legnépszerűbb autójából hármat, köztük a világelső Corollát a Toyota jegyzi – mint annak, hogy kimagasló nyereségességgel működjünk, hisz ez a profit az, amely a jövőbeni forradalmi fejlesztések forrásául szolgál. Az, hogy a tavalyi évben is magasan a Toyota volt a világ legnyereségesebb autógyártója, olyan versenyelőnyt jelent számunkra, ami a fenntartható és felelős növekedés alapja lehet. A világ leginnovatívabbnak és legzöldebbnek tartott autógyártójaként ugyanis vezető szerepet töltünk be a jövő autózásának formálása tekintetében is, ahogyan azt az általunk idén húsz évvel ezelőtt bemutatott hibrid technológia, vagy éppen a hidrogén üzemanyagcellás meghajtás területén is tettük és tesszük.” – mutat rá a szakember. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....