hibridhajás

A Toyota 1,8 literes hibrid hajtáslánccal bővíti a Corolla Cross kínálatát

2023.02.04.
A Corolla Cross 2,0 literes öntöltő hibrid elektromos hajtáslánccal szerelt változatának sikeres piaci bevezetése után a Toyota úgy döntött, hogy az a világ legfejlettebb, ötödik generációs hibrid hajtásláncának 1,8 literes változatával bővíti a modell kínálatát.
 
A hamarosan a modellfrissített ötajtós, kombi és szedán Corolla modellekben is bemutatkozó új hajtáslánccal szerelt Corolla Cross márciustól lesz rendelhető, az első darabok pedig már nyár elején megérkeznek majd a márkakereskedésekbe.
A Corolla Cross 2022 októberi bemutatása óta elérhető 2,0 literes rendszerhez hasonlóan ez az új verzió is a Toyota piacvezető hibrid technológiájának ötödik generációját használja. Az új 1,8 literes modell egy szélesebb piac számára teszi elérhetővé a Corolla Crosst, tökéletes egyensúlyt kínálva a hatékonyság és a teljesítmény között, párosítva a Toyota hibrid rendszerének megfizethetőségével és megbízhatóságával. A Toyota öntöltő hibrid technológiájának folyamatos fejlesztése 140 lóerős (103 kW) teljesítményt tesz lehetővé az 1,8 literes hajtáslánc esetében, amelynek köszönhetően 9,9 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100 km/órára az autó. Ez a teljesítmény alacsony széndioxid-kibocsátással párosul – a modell műszaki adatai szerint ez 112-121 g/km (WLTP kombinált ciklus). A hatékonyságot az biztosítja, hogy a rendszer a vezetési körülményeknek és a vezető stílusának megfelelően lehetőség szerint a zéró károsanyag-kibocsátású, tisztán elektromos (EV) üzemmódot használja.
A műszaki fejlesztések nem korlátozódnak az erő és a hatékonyság egyensúlyára. A felhasználók a fokozott vezetési élményt is értékelni fogják, amit a gázpedál használata és az autó reakcióinak szorosabb kapcsolata eredményez. A teljesítmény egyenletes, kiszámítható és jól kezelhető, így minden úton magabiztosabb vezetést tesz lehetővé.
Az 1,8 literes modell ugyanazt a GA-C platformot használja, mint a 2,0 literes verzió. A fő különbség az, hogy a multilink, kettős keresztlengőkaros hátsó felfüggesztés helyét a nagy merevségű csatolt lengőkaros szerkezetek veszik át – ez nagyobb csomagteret tesz lehetővé (+37 liter). Az első felfüggesztések változatlanok maradnak.
A Corolla Cross többet kínál a mindennapi praktikumnál, kielégítve a mai vásárlók igényeit, akik útközben is kapcsolatban szeretnének maradni. A legújabb Toyota Smart Connect multimédiás rendszerrel van felszerelve, amely 10,5” központi érintőképernyővel és nagyfelbontású grafikával kápráztat el. Az új, gyorsabb processzorral a legújabb nagyfelbontású, 10,5” érintőképernyős multimédiás információs rendszer vezeték nélküli Apple CarPlay és vezetékes Android Auto csatlakozást, valamint Toyota Smart Connect csomagot kínál.
Az ügyfelek most megtapasztalhatják a felhő alapú navigáció, az élő közúti eseményekkel kapcsolatos információk, a hangvezérlés és az over-the-air, azaz online, vezetéknélküli frissítések nyújtotta kényelmet. Ezenkívül a MyT alkalmazás csatlakoztatott szolgáltatásai között megtalálhatók a vezetési elemzés, az autó keresése és még a távvezérlés funkció is, amellyel például a klímát lehet távolról aktiválni, vagy az ajtókat lehet nyitni és zárni.
Mint mindig, a biztonság az elsődleges szempont. A Corolla Cross T-Mate rendszerrel van felszerelve, amely a legújabb generációs Toyota Safety Sense csomagot kombinálja más aktív vezetési és parkolást segítő rendszerekkel, hogy ne csak megkönnyítse és biztonságosabbá tegye a vezetést, hanem megvédje a járműben ülőket és a többi közlekedőt is a különféle veszélyektől. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..