Toto Wolff

Toto Wolff utalt rá, hogy meddig versenyezhet Hamilton a Mercedesnél

2023.02.05.

A hétszeres F1-es világbajnok brit szerződésének meghosszabbítását sugallta a Mercedes csapatfőnöke egy friss interjúban.

Az 51 éves szakember az Auto, Motor und Sport című német szaklapnak beszélt a 38 éves sztár jövőjéről, és először tett olyan kijelentést, amelyből úgy tűnik, Hamilton legalább a 2025-ös idény végéig a Mercedesnél marad.

A brit pilótának a mostani szezon végén lejár a szerződése, sajtóértesülések szerint ugyanakkor előkészítés alatt van egy két évre szóló hosszabbítás.

"Már jóval korábban elmondtam, hogy Lewis számára mindig lesz egy versenyzőülésünk. A döntéssel kapcsolatban viszont négyszemközt beszélünk" - jelentette ki Wolff. Az osztrák csapatvezető hangsúlyozta, továbbra is Hamilton kezében van a saját jövője, neki kell elsőként jeleznie, ha már nem élvezi a versenyzést, vagy a Forma-1-gyel járó megerőltető életritmust.

"Mindenképpen tárgyalni fogunk, ahogyan a korábbi években is. De nem látok okot arra vonatkozóan, hogy bármin is változtatnia kellene" - mondta Wolff. Hamilton jelenleg a sportági legendával, a német Michael Schumacherrel közösen tartja az egyéni vb-címek rekordját, és ha sikerülne nyolcadszor is megnyernie a trófeát, akkor egyedüli csúcstartóvá válna. Az elmúlt két évben Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett az élen az egyéni vb-pontversenyben.

A Forma-1-es idény március első hétvégéjén a Bahreini Nagydíjjal rajtol.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2023.06.07
A második világháború előtti magyar autópiacon négyezer pengőnél kevesebbe került egy személyautó,....
2023.06.07
Hamisítás Elleni Világnap alkalmából látványos, hamis termékek megsemmisítésével egybekötött....
2023.06.07
Az AI lesz az új, mindent kontrolláló über-nagynéni.   ..
2023.06.07
Lezárták az M7-es autópálya Balaton felé vezető oldalát szerda délután Martonvásár közelében, mert....
2023.06.07
Egy napon 23 sebességi, illetve lassulási rekordot állított fel a Rimac Nevera horvát gyártmányú....
2023.06.07
A Wizz Air légitársaság támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével....
2023.06.07
Horvátországban az első öt hónapban 26 584 új személygépkocsit adtak el, 44,3 százalékkal többet,....
2023.06.07
Biztató, hogy a magyar gazdaság iparágai között a legnagyobb súllyal szereplő járműgyártás,....
2023.06.07
Az utasbiztosítási piac tavaly elérte a járvány előtti szintet, a biztosítók utasbiztosításokból....
2023.06.07
Négy évvel a bemutató után jött el a ráncfelvarrás ideje a harmadik generációs Touareg számára. ..