rendőrségi eljárás

Totális frusztráltság: Kilenc autót karcolt össze, nem vették őrizetbe

2023.02.01.

A kisvárdai nyomozók gyors felderítés után kilenc gépjármű megrongálásával gyanúsították meg a feltételezett elkövetőt - írja a police.hu

A Kisvárdai Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást H. T. 37 éves kisvárdai lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2023. január 22-én 19 óra körül indult útnak Kisvárdán, és miközben az utcákat járta egymás után megrongált több közterületen parkoló gépjárművet. Az elkövető kulccsal karcolta meg az autók karosszériáját, illetve egy teherautó ponyváját is azzal hasította fel.

A kisvárdai rendőrök már az első bejelentés után adatgyűjtésbe kezdtek, és ennek eredményeképpen nyolc személy- és egy tehergépjármű megrongálása jutott tudomásukra, amellyel rövid időn belül H. T.-t hozták összefüggésbe. A nyomozók kilenc gépjármű megrongálásának gyanújával hallgatták ki a feltételezett elkövetőt 2023. január 30-án. H. T. a terhére rótt szándékos rongálások elkövetését, amelyekkel összesen közel egymillió forint kárt okozott a tulajdonosoknak beismerte, tettére elfogadható magyarázatot nem tudott adni. A büntetőeljárás alatt szabadlábon védekezhet.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....