TOGG

Török SUV-val jött Budapestre Erdoğan török elnök

2023.12.21.

Legutóbb arról írtunk, hogy milyen páncélozott limuzinnal jár Xi Jinping kínai elnök, ezzel szemben most meglehetősen visszafogott autót választott magának Recep Tayyip Erdoğan török elnök.

Hétfő délelőtt érkezett meg budapesti látogatására Recep Tayyip Erdoğan török elnök, akit egy nappal előzött meg a Török Légierő Airbus A400 Atlas közepes katonai szállító repülőgépe. Ez hozta ugyanis az elnök autóflottáját, amivel a budapesti utakat szelte látogatása során. Ugyanakkor a Telex fényképes tudósítása szerint ezúttal nem egy hatalmas, páncélozott limuzint rejtett a négy légcsavaros repülőgép raktere, hanem meglepetésre egy Togg T10X elektromos SUV-t.

A Török Légierő A400 Atlas szállítógépe érkezik Ferihegyre december 17-én vasárnap

Minden bizonnyal nem véletlen a török elnök választása, ugyanis ez Törökország első saját építésű városi terepjáróra, és bár visszafogottabb a megjelenése, mint egy hosszítatt Maybachnak, az is biztos, hogy így többen hallanak majd az új márkáról, amit maga Erdoğan adott át ünnepélyes keretek között. Mi több, az első két T10X modellt is Erdoğannak és feleségének adták át. Az, hogy a budapesti látogatás során miért viselt magyar rendszámot az autó, és miért éppen Orbán Viktor miniszterelnök sofőrködött a Hősök terétől a Togg volánja mögött, az örök rejtély marad.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....