járműgyártás

Tokió kontra Los Angeles

2013.11.26.

Ha a gazdaság fokmérői a nemzetközi autószalonok, akkor van ok az optimizmusra, de az is lehet, hogy a járműgyártók reklámízű előremenekülése az élénkülés. Ami biztos, hogy az elmúlt öt évben ismét szaporodott a motorshow-k látogatottsága és száma, olyannyira, hogy két rangos kiállítást is egy időben rendeztek: november 20-án szakmai nappal indult és december elsejéig a nagyközönség által is látogatható a tokiói és a Los Angeles-i motorshow.

Szerző: Boros Jenő

Korábban nem fordulhatott elő, hogy azonos napon különböző helyszíneken tartottak világpremiereket, most pedig több márka is megtette ezt. A BMW, a Jaguar, a Nissan és a Porsche is erre az időpontra és erre a két helyszínre időzítette modelljeinek bemutatását. A gazdag felhozatal és csillogás elhomályosította a sötét évek emlékeit, amikor a válság éveiben több márka is távol maradt olyan jelentős expóktól, mint Detroit, Genf, Párizs, Frankfurt vagy Tokió, pedig korábban egymással versenyeztek a nagyobb kiállítási területek megszerzésért, ami korábban évről évre egyre nagyon költségvetést igényelt.

Chevrolet Colorado

Rajt a Bristol Hotel teraszán

A világ első autókiállítását 1897. szeptember 30-án rendezték Berlinben. A közös bemutatkozás Carl Benz, Gottlieb Daimler, Ernst Kühlstein és Friedrich Lutzman ötlete volt, az eseménynek a Carl Gause által tervezett patinás épület, a Bristol Hotel adott otthont, az Unter den Lindenen sétálók nyolc német Motorwagennel ismerkedhettek meg. Nemzetközi autókiállítás szervezésére először a franciák vállalkoztak, az 1898-as párizsi szalonon már az európai márkák többsége szerepelt. A Majna menti Frankfurtban először 1951 áprilisában rendeztek Autókiállítást, amelyet 570 ezren, az októberi berlinit 290 ezren látogatták.

Jaguar F Type Coupé

A frankfurti IAA látogatottsága folyamatosan nőtt, és 1999-ben már meghaladta ez egymilliót, a lendület 2001 szeptemberében tört meg: a terroresemények és európai bombariadók idején negyedmillióval kevesebben váltottak jegyet, 2003-ban viszont az elmúlt másfél évtized leglátogatottabbja volt a frankfurti szalon. Az autómárkákhoz hasonlóan a kiállítások is folyamatosan versenyeznek: különösen Frankfurt volt sokáig nyomás alatt, hiszen Berlin után Düsseldorf és Hannover is bejelentkezett.

AAA vs. IAA

A kétévenként megrendezésre kerülő két legnagyobb európai autószalon korábban már megállapodott, hogy páratlan években a Majna partján, páros években a Versailles-i kapunál fekvő vásárterületen tartják a legkiemelkedőbb őszi premiereket, de a német újraegyesítés után többször felmerült, hogy az IAA helyett a berlini AAA kapja meg a rendezési jogot. A versenypályáról elnevezett Avus Automobile-Ausstellung és elődjének 107 éves története, valamint a négy visszacsatolt tartomány iránti lelkesedés miatt sokáig Berlin látszott esélyesebbnek, de a VDA, a Német Autógyártók Szövetsége kitartott Frankfurt mellett. A közönség is beleszólt a döntésbe, és az IAA Frankfurtban maradt. Közben Düsseldorf és Hannover jelentkezett a rendezési jogért: előbbi csónak és lakókocsi kiállításnak ad otthont rendszeresen, utóbbi az EXPO, a Cebit és haszonjármű kiállítás szervezésében szerzett tapasztalataival és 15 hektárnyi területével, valamint biztonság- és vezetéstechnikai központjával próbálja elcsábítani a szervező Német Autógyártók Szövetségét, amelyben komolyan erőltete a kérdést a hannoveri rendezésben különösen érdekelt Volkswagen. A negyedmillió négyzetméternyi területen fekvő Frankfurt pozíciójával eddig egyik sem tudott versenyezni, és a nemzetközi szalont rendező, valamint kiállítási jogokat birtokló Német Autógyártók Szövetsége kitart Frankfurt mellett, de nem zárja ki a változás lehetőségét.

Drága négyzetméterek

Ford Edge

Az egymással rivalizáló szalonok nem nagyon figyeltek Brüsszelre, amelynek népszerűsége folyamatosan nő, miközben bérleti díjai továbbra is csábítóak: Párizsban 125 euró, Frankfurtban 140 euró, a legolcsóbb Genfben 100 euró egy négyzetméternyi kiállítási terület, ennyiért kínál területet Brüsszel is. Nem a helyfoglalás a legnagyobb tétel egy kiállító cég költségvetésében, hiszen az autók és az installációk szállítása, a standok felépítése, a személyzet, és persze a látványos show is pénzbe kerül. Erre áldoz egyre többet Moszkva, Peking, illetve Sanghaj, hogy tartsa a tempót a milliós látogatottságú klasszikusokkal, például Tokióval, mely történjen bármi, mindig egy sajátságos piac és autóipari nagyhatalom show-ja is egyben.

Lehet földrengés, tájfun, a japánok rendíthetetlenül tartják pozícióikat az autópiacon: a Toyota továbbra is világelső, és tempóját nézve nehéz lesz lelökni a trónról, mert idén október elejéig 7,25 millió autót értékesített, ami 160 ezerrel haladja meg a General Motors és 400 ezerrel a VW AG darabszámát. A gyártási és értékesítési darabszámok mellett impozáns a Toyota felhozatala a tokiói autószalonon. Ahogy a tokiói utca, úgy az Odaiba városrész Koto Ward kerületében, Tokyo Big Sight-nál megrendezett 43. nemzetközi szalon is a minik showja, legalábbis a hazaiak standjain, ahol természetesen a benzinesek dominálnak. Nem véletlenül, hiszen az évtizedek óta használt ólommentes üzemanyagoknak is köszönhető, hogy még csúcsforgalom idején sem elviselhetetlen a levegő. Japánban csak kamionok, buszok, vonatok és hajók hajtására használnak dízelmotort, személyautókban nem, de az sem mellékes, hogy minden ötödik kocsit 660 köbcentiméteresnél kisebb motor hajt, amire adókedvezményekkel ösztönöznek: legfeljebb ekkora erőforrású, maximum 3,4 méter hosszú és 1,48 méter széles jármű fér a Kei kategóriába. A kejddzsidosák egyáltalán nem tarják fel a forgalmat, mert motorjuk teljesítménye akár 63 lóerős is lehet. Szóval Tokióban az a jó, ha minél kisebb, mert ezzel is takarékosságra ösztönöznek.

Otthon gazdagabb a japán konyha 

Toyota Taxi koncepció

Miközben a rangos a genfi, párizsi és frankfurti szalonokon általában ugyanazokat a tanulmánymodelleket mutogatják a japán márkák, hazai pályán csillognak az egykori szövőgépgyártók: a Toyota mellett a Suzuki is több jövőgéppel rukkolt elő. A szeptemberben bemutatott és Esztergomban gyártásra kerülő iV4-es tanulmánymodell rokona az X-Lander hibrid, de nem kevésbé látványos a Crosshiker és az erősen Wagon R szerű doboz formájú Hustler sem. Amiben egyeznek, hogy a kiállított darabokat ezer köbcentiméteres, három hengeres motorok hajtják, de az európai piacra készül majd 1,3 literes benzinessel és dízellel is. Szóval az igazi érdekességek idén is a hazai standokon parkolnak, méghozzá nem is akármilyen mennyiségben. Igaza, van ami nem igazán újdonság, de imádják a népek: ilyen a vezető hangulatához igazodó autószín, melyet már hat éve ugyanitt bemutatott a Honda, de aki nem emlékszik a Puyo minire, arra most az újdonság varázsával hat az FV2-es Toyota, mely világító diódákkal jelzi, hogy vezetője éppen morcos, vagy vidám. Persze nem kell ahhoz az autó kaméleontulajdonságát vezérlő hang-, arc-, és érzelemolvasó technológia, hogy megállapítsuk, egyértelműen az attraktív modellek népszerűek. A Honda standján áll egy régi gyöngyszem, az1962-ben bemutatott S360-as, mellyel az addig sikeres motorkerékpár-gyártó belevágott az autóbizniszbe.

Honda FCVE

A Mazda a Skyactiv technológia mellé sűrített földgázhajtást pakolt a 3-asba és minden hazai márka standján parkol hibrid vagy villanyautó, vagy mindkettő: van amelyiknél cseppfolyós hidrogénnel működő üzemanyagcella termeli az áramot. A műfaj egyik úttörője a Honda most az FCEV sportkocsival, a Toyota a FCEV modellel állt elő. Kerékagyba épített villanyagymotorok hajtják a Nissan újdonságát: a BladeGlider lítium-ion akkumulátorait a kocsi könnyű szénszálas kompozitból készült hátsó padlózata alá építették, ezzel is növelve a stabilitást. A nyíl alakú kocsiban a vezető középen, két utasa pedig hátul ül. Formájához illően kabinja is repülőgépet idéz, műszerereiről leolvashatók a légköri és domborzati viszonyok is. A VIZIV hibridet már bemutatta szeptemberben Frankfurtban a Subaru, melynek igazi újdonsága a Levorg, melynek nevét a már ismert Legacy, valamint Revolution és Touring szavakból mixelték.

Nemzetközi hibridtalálkozó

A külföldi cégek ontják a több száz lóerős modelleket, melyek szinte mindennaposak az európai utakon, ritkák Japánban, ezért vonzzák a tömegeket, mert némelyiket csak filmről csodálhatják a japánok. Itt van a Porsche Macan, az F Type Jaguar Coupé és a 4-es Cabriolet BMW. A Mercedes nem aprózza el, legnagyobb modelljének, az S-nek Long AMG változatát mutatja be V12 hengeres két turbós motorral. A minik és hibridek birodalmába merészkedik Twin-up modelljével a VW, mely kéthengeres, 800 köbcentiméteres dízellel kínálja négyszemélyes kocsiját, melynek akkumulátorai konnektorból is tölthetőek: a gyártó ígérete szerint az 1205 kilogrammos menetkész tömegű kocsi száz kilométerenkénti üzemanyag-fogyasztása 1,1 liter gázolaj, ami csábító, közel 27 ezer eurós ára viszont leszűkíti a vásárlókört, különösen Japánban, ahol ennek feléért lehet kapni benzines Toyota Yaris Hybridet.

Porsche Macan

Nem izgatta különösebben az észak-amerikai rendezőket, hogy a tokióival ellentétben Los Angeles Motor Show nem szerepel a Nemzetközi Autógyártók Szövetségének (OICA) naptárában, hiszen a piac fontossága miatt jutott így is a premierekből.

A Convention Centerben harminc újdonságot mutattak be. Volt olyan, amit egyszerre Tokióval, és volt olyan, amelyik csak itt szerepelt Mint például a 4,7 méteres Ford Edge sportterepjáró, melynek globális forgalmazása 2015. végén indul. Helyi különlegesség az ugyancsak Ford származék és Kuga testvér Lincoln MKC, a General Motors Chevrolet Colorado pickup modellej és a Cadillac Escalade-je. A japán-amerikai szinkronpremierek listáján szerepelt a BMW 4 Cabrio, a Honda FCEV, a Jaguar F-Type Coupé, a Porsche Macan, a Subaru WRX, a Mercedes GLA 45 AM és SLS AMG Last Edition, de csak Los Angelesben láthatta a nagyközönség az 585 lóerős teljesítményű Vision Gran Turismo Mercedes tanulmányt és a Kia K900-as Limousine-t.

A show-t mégsem ezek vitték el, hanem Dr. K. Youabian plasztikai sebész magáról elnevezett autója: az 505 lóerős teljesítményű GM motoros, 6 méter hosszú és 2,5 méter széles kaliforniai modell ára negyedmilliárd dollár, ám nem csak magas ára, hanem bizarr formája miatt sem várható, hogy megrengeti akár csak a helyi piacot is.

Youabian Puma

AUTÓEXPÓK (ezer látogató)

Peking             1600

Moszkva         1500

Párizs              1433

Tokió              1420

Frankfurt          971

Brüsszel          680

Detroit             660

Genf                648

London           500

Amszterdam    450

Forrás: OICA

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.05.27
Palkovics László technológiai és ipari miniszter jelenlétében péntek kora délután kilencedik....
2022.05.27
- Felszállás előtt kigyulladt egy utas telefonja a Liszt Ferenc-repülőtéren, a Wizz Air malmői....
2022.05.27
- Az elsőhöz hasonlóan a Forma-1-es Monacói Nagydíj pénteki második szabadedzésén is Charles, a....
2022.05.27
A Toyota májusban 8 gyárát zárta be Japánban. A döntés az ázsiai régióban kitört koronavírus-....
2022.05.27
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményekről folyamatosan ad hírt az....
2022.05.27
- A Mol arra kéri a vásárlókat, a benzinkutaknál a fizetéskor minden esetben mutassák be a forgalmi....
2022.05.27
Hosszabb kihagyás után folytatódik mesteremberek sorozatunk, ahol különböző járműjavítókat, és az....
2022.05.27
- A kilencedik helyen zárta a túraautó-világkupa (WTCR) Nürburgringen zajló második fordulójának....
2022.05.27
Halálos baleset történt Kiskőrösön, az érintett útszakaszon a szemle ideje alatt félpályás....
2022.05.27
- A Közlekedési Múzeumba kerül Budapest első, jellegzetes zöld közösségi kerékpárja, amely 2014-től....