fejlesztések

Tökéletes hangzást szeretne? Tegyen lemezjátszót az autóba!

2021.03.30.

A Lexus kitalálta mivel lehetne tovább fejleszteni az új IS-hez rendelhető, parádés minőségű, 17 hangszórós, térhangzású Mark Levinson hifi hangzását a XXI. században. Azzal, hogy nem valamilyen rádióadót, streamelt, Bluetooth-on átjátszott vagy pendrive-on tárolt zenét szólaltatnak meg rajta, hanem egy valódi vinil hanglemezt, mégpedig helyben lejátszva.

A digitális hanghordozók steril hangzása miatt az igazán igényes, vájtfülű zenehallgatók mindig is a vinil (vagy ahogy nálunk – helytelenül – elterjedt: bakelit) lemezeket részesítették előnyben. A Lexus az IS Wax Edition megalkotásával nekik szeretett volna kedveskedni, az új sportszedánba ugyanis egy valódi, működő lemezjátszót építtettek be, ami nagy kihívást jelentett, mivel fontos volt, hogy ne csak álló helyzetben, hanem menet közben is élvezni lehessen a zenét.

A videó a képre kattintva indul!

Hogy ez megvalósuljon, a Lexus biztosra ment, és az elismert, kreatív technológiákkal, valamint egyedi eszközök tervezésével és gyártásával foglalkozó stúdiót, a Los Angeles-i székhelyű SCPD-t bízta meg a nem mindennapi feladattal. Róluk azt érdemes tudni, hogy az elmúlt évtizedben rengeteg olyan technikai és marketing innovációt köszönhetnek nekik a szórakoztató-elektronikai gyártók és a legnagyobb hollywoodi szuperprodukciók, amelyekről egy átlagember nem is tud.

Két nagy kihívással kellett szembenézniük az SCPD szakembereinek a speciális, autós lemezjátszó megtervezésekor: menet közben, bukkanós úton haladva a tű ne ugorjon át egyik barázdáról a másikra, és hogy az autóra ható nehézségi és centrifugális erők ne befolyásolják a hanglemezt forgató motor munkáját.

A 3D nyomtatóval készített, szénszállal és alumíniummal módosított lejátszó precízen illeszkedik a jármű kesztyűtartójába, és elég nagy ahhoz, hogy akár egy teljes méretű, 12 colos lemezt is lejátsszon. Amint a tű eltalálja a barázdákat, egy forgó motor és egy rezgéscsillapító szilikon talapzat segít stabilizálni a lemezjátszót, hogy elkerülhető legyen az ugrás a kocsi mozgása miatt.

Szerencsére a Lexus IS továbbfejlesztett, adaptív felfüggesztése és finomhangolt kezelhetősége egyenletes és stabil futást biztosít, ami kritikus fontosságú a lemezjátszó tűje számára, így a zene ugyanolyan mélységgel és teltséggel tud megszólalni az autóban, mint egy lakásban. Ehhez persze szükség volt az IS-hez rendelhető, 17 hangszórós, 1800 watt teljesítményű, 7.1-es erősítővel szerelt, térhangzású Mark Levinson audiorendszerre is.

Sajnos a vinil lemezjátszó nem lesz rendelhető az IS-hez, de az egy példányban létező Wax Edition több Lexus rendezvényen is látható lesz a közeljövőben. Az autó elkészültét úgy ünnepelte meg a Lexus, hogy a Pitchfork kortárs zenei magazinnal közösen felkérték a világhírű DJ-t és producert, MC Madlibet és az általában a slágerlisták élén tanyázó zenész-producer Kaytranadát, hogy közösen alkossanak meg egy vadonatúj dupla kislemezt, amelynek világpremierjét ebben az autóban tarthatják. Így az „elviszem egy körre a kocsit” kifejezés új jelentéssel gazdagodott.

A zene és az autók világának újabb összefonódását a kétrészes Driven by Sound című dokumentumfilmben örökítették meg. Az első rész arról szól, hogyan dolgozik Madlib és Kaytranada a közös zenéken, a második pedig arról, hogy az SCPD szakemberei hogyan tervezték meg és építették be a csúcskategóriás lemezjátszót a Lexus IS kesztyűtartójába.

„Amikor zenét készítek, mindig fejhallgatót használok, így mindent tisztán hallhatok” – nyilatkozta Madlib. „És mindig leviszem az autóba is, hogy ott is kipróbáljam, ami a legnagyobb próbatétel. De hogy egy valódi lemezjátszót építsenek be egy Lexusba? Az már túlmegy minden határon” – tette hozzá. „Amikor a Lexus bejelentette, hogy meg akarja építeni ezt az autót, nem hittem el, hogy ez lehetséges” – folytatta Kaytranada. „De aztán elképesztő volt a vinil lemezt hallgatni benne vezetés közben”.

„Ahogy a vájtfülűek is hajlandóak minden szükséges eszközt beszerezni ahhoz, hogy a lehető legjobb hangminőséget élvezhessék, a Lexus is mindent elkövetett a 2021-es modellévű IS fejlesztése és tervezése során, hogy egy tökéletes sportszedán jöhessen létre” – nyilatkozta Vinay Shahani, a Lexus marketingért felelős elnökhelyettese. „A Lexus IS Wax Edition jó példa a két szenvedélyünk, a zene és az autók újszerű módon történő egyesítésére”.

Fotó: Lexus

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

                                      

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....