Tóbiás és Balambér – Tóbiás és az ősz I. rész | Autoszektor
Tóbiás és Balambér

Tóbiás és Balambér – Tóbiás és az ősz I. rész

2015.11.08.

Tóbiás és Balambér minden hétre tartogat nektek valami újdonságot! Ezen a héten elhoztuk nektek azt a mesét, amelyben Tóbiás ősszel megy iskolába biciklijével! Ebből a meséből is rengeteg mindent megtanulhattok, például azt, hogy mit jelent a látni és látszani, valamint milyen szabályokat kell figyelnünk út közben. Olvassátok el ezt az aranyos történetet, ami kiváló akár esti meseként is!

Tóbiás rosszkedvűen ébredt. Először nem nagyon sejtette, mi is lehet ennek az oka. Hiszen minden úgy történt, ahogy általában reggelente szokott. Az ébresztőóra időben csörgött, ilyenkor Tóbiás tudta, hogy még pár percig kucoroghat a takaró alatt, aztán indulhat a nap –nagyon szerette az ébredéseket, hiszen egy új napon új kalandok várhatnak egy ilyen kicsi kölyökkutyára, mint Tóbiás. De ezen a reggelen egyáltalán nem volt kedve ahhoz, hogy kidugja az orrocskáját a takaró alól. Úgy érezte, legszívesebben ki sem kelne az ágyból – ha nem lenne muszáj, és nem kellene iskolába menni. És ahogy így morcoskodott, hirtelen rájött, hogy mi is a probléma – nem süt a napocska! Mégiscsak kikászálódott a meleg ágyikóból, az ablakhoz sündörgött, és ahogy kinézett az udvarra, megbizonyosodott róla, hogy sejtései beigazolódtak: végérvényesen és visszavonhatatlanul beköszöntött az ősz. Igazából október körül járt az idő, az iskola is rég elkezdődött már, de a napocska azért minden nap előbújt az egyre terebélyesebb szürke felhők mögül, hogy meleg sugaraival megörvendeztesse a világot. Ám ma reggel – ma reggel talán ő is ágyban maradt. Az égen csak néhány barátságtalan sötét pamacs árválkodott, és búsan jelentették: itt van az ősz, itt van újra…

Tóbiás nagyon elkeseredett. Nem szerette az őszt. Az ősz hideg, szürke és vizes. Tele van pocsolyával, köddel, hulló levelekkel. Már nem lehet mezítláb szaladgálni a kertben, és minden reggel sapkát kell húzni – és Tóbiás a sapkát sem szerette. A tavasz csodálatos: nyílnak a virágok, ébred a természet, friss, új illata van a világnak. A nyár: nincs is ennél jobb! Az iskolai szünetben számos móka és kaland vár, strandolás, kirándulás, és az a rengeteg, jéghideg, isteni finom fagylalt! Nem is beszélve arról, hogy Tóbiásnak nyáron van a születésnapja. A tél: nos, a téllel nincs minden rendben, hiszen hideg és sötét, de hát mégiscsak ilyenkor jön a Mikulás, ekkor van karácsony – a legcsodálatosabb ünnep, és persze ne feledkezzünk el a szilveszteri mulatságról sem! De az ősz: ősszel nincs semmi érdekes, csak lucsok és eső.

Tóbiás kedvetlenül vánszorgott ki a konyhába. Édesanyja már az asztalra készítette a jó meleg kakaót és a puha kalácsot.

- Itt a reggeli, jó étvágyat, Kölyköcském!

Tóbiás csak ímmel-ámmal majszolgatta a kalácsot.

- Hol van Balambér? Még nem jött reggelizni? Elkésik az óvodából.

Balambér Tóbiás kisöccse volt. Az már igaz, hogy Tóbiás is elég kicsike kölyökkutya volt, de Balambér még nála is kisebb. És Balambér még óvodás volt – Tóbiás pedig már iskolába járt.

- Balambér már tegnap este sem érezte jól magát, tüsszögött, fújta az orrát, és az éjszaka be is lázasodott. – mesélte aggodalmasan Édesanyjuk – Valószínűleg megfázhatott valahol. Ma biztosan nem megy óvodába. És hamarosan felhívom Tubi doktor nénit is, hogy jöjjön el és vizsgálja meg Balambért.

- Na tessék! – méltatlankodott Tóbiás – Ez az ősz tényleg nem jó semmire! Nem süt a napocska, mindjárt esik az eső és még Balambér is megbetegedett miatta. Utálom az őszt! Igenis utálom!!!

Tóbiásnak most nem volt ilyen a vidám reggeli ébredés

- Ugyan már, Kölyköcském! – nyugtatta az Édesanyja – Az ősznek is megvannak a maga szépségei. A természet csodálatos színekbe öltözik, beérnek a gyümölcsök, lesz finom sült tök és sült gesztenye. Egyre hosszabbak az esték, kevesebb a dolog odakint, többet lesz együtt a család. Gondolj csak bele: itt ülünk majd a jó meleg kályha körül, és mézes teát iszogatunk, társasjátékozunk, jókat nevetünk. Balambér pedig valószínűleg attól fázott meg, hogy kimelegedve, kabát nélkül szaladgált az óvoda udvarán. Csalóka az időjárás – a napocska még süt, de már igazán hideg van. Hiszen ismered az öcsédet, milyen kis szeleburdi tud lenni…

Tóbiást még a finom sült tök és a társasjáték említése sem derítette jobb kedvre – még mindig utálta az őszt, és nagyon sajnálta szegény beteg Balambért.

Magában dohogva öltözködött, és rosszkedvét még csak fokozta, mikor meglátta, hogy az előszobában a fogason a kabátkája mellett ott lógott az a sárga láthatósági mellény, amit még a születésnapjára kapott az új, ezüstszínű biciklijéhez.

- Jaj, neeeeee, Édesanya! Ugye nem kell fölvennem ezt a rémséget? – sopánkodott Tóbiás, miközben magában még jobban utálta az őszt.

- De bizony hogy fel kell venned, Kölyköcském! – mondta ellentmondást nem tűrő hangon az Édesanyja. – Itt az ősz!

- Tudom, másra sem gondolok, mint hogy itt ez a fránya ősz… - dünnyögött Tóbiás – Csak azt nem értem, mi köze van ennek a fránya láthatósági mellénynek a fránya őszhöz…

- Nagyon is sok! – mosolygott az Édesanyja, és megsimogatta Tóbiás buksi fejecskéjét – Ősszel már nem olyan fényesek a reggelek, mint nyáron. Szürkébb az ég, tompább a fény, és hamarosan beköszöntenek a ködös reggelek is…

- Na, még csak az hiányzik! – fakadt ki Tóbiás – A köd… Az a fránya köd…

- Még nem fejeztem be, Tóbiás! – szólt rá szigorúan az Édesanyja – Lassan a reggelek is olyanok lesznek, mint az esti szürkület. És ha jön a köd, az a fránya köd, az orrocskád hegyéig sem fogsz látni! És nem csak te – hanem senki más sem! Se a gyalogosok az utcán, se a biciklisek, se az autósok. A láthatósági mellényre pont ezért van szükség! Hogy a rossz látási viszonyok mellett is észre lehessen venni egy ilyen kicsi kölyökkutyát, mint Te! – azzal puszit nyomott Tóbiás orrocskája hegyére, és felsegítette nyüszítő kölyköcskéjére a láthatósági mellényt.

Tóbiás még mindig morgolódott magában, miközben kitolta új, ezüst színű biciklijét az utcára. Felpattant rá, és lassan tekerni kezdett a bicikliúton. Szerencsére Tóbiásék utcájában, a Tulipán utcában volt bicikliút. Ez megkönnyítette Tóbiás dolgát, hiszen nagyon szeretett biciklivel iskolába járni. Sőt, a környező utcákban is végigvezetett a bicikliút, csak a belvárosban, a Szamóca tér környékén kellett rákanyarodni a biciklivel az úttestre.

Tudatosan közlekedő kutyakölyköcske tudja, hogy csak a biciklijét tolva haladhat át a zebrán

Tóbiásnak hosszú időbe telt, mire megtanulta a biztonságos kerékpáros közlekedés szabályait. Nagyon sokáig nem is mehetett egyedül biciklivel iskolába: Édesanyja kísérte el reggelente – szintén biciklivel, ami persze sokkal nagyobb volt, mint Tóbiás biciklije, és volt rajta gyerekülés is – ebben utazott Balambér. Aztán ahogy telt-múlt az idő, és Tóbiás egyre nagyobb és ügyesebb lett, már egyedül is elengedték a szülei. Tóbiás ilyenkor gyakran ismételgette magában a szabályokat, nehogy elfelejtsen valamit. A legfontosabb szabály az volt, hogy mindig jó helyen kerekezzen: amíg tart a bicikliút, addig nincs semmi gond! De csakis a bicikliúton! Tóbiás legelőször azt tanulta meg, hogy a járda a gyalogosoké! A kerékpárosoknak nincs ott semmi keresnivalója! És ezt sajnos elég fájdalmasan tanulta meg…

Régen történt az eset, amikor Tóbiás még ennél is kisebb kölyökkutya volt. Egy szép nyári napon éppen a cukrászdából lépett ki, kezében egy hatalmas adag fagylalttal – eper és karamella, Tóbiás kedvencei -, amikor megtörtént a baleset. Ahogy Tóbiás a cukrászdából kilépett az utcára, éppen abban a pillanatban száguldott arra egy kerékpáros, teljesen szabálytalanul a járdán kerekezve – és éppen abban a pillanatban ért a cukrászda elé, amikor Tóbiás kilépett az ajtón, és bumm! Összeütköztek! A kerékpáros nem is zavartatta magát: feltápászkodott, visszamászott a biciklijére és sebesen elkarikázott. Tóbiás azonban ott maradt a járda közepén, az orrát lehorzsolta, a finom fagylaltját elejtette, és sírt… keservesen sírt… Szerencsére éppen arra járt Béla bácsi, az öreg teknőc. Felsegítette Tóbiást, adott neki egy zsebkendőt, hogy megtörölgesse lehorzsolt orrocskáját, és fájdalomdíjként vett neki egy másik adag fagylaltot: dupla adag epret és karamellát. Tóbiás már ekkor megtanulta, hogy a járda a gyalogosoké. A kerékpárosoknak nincs ott semmi keresnivalójuk. Hiszen sosem lehet tudni, mikor lép ki valaki egy bolt ajtaján vagy egy ház kapuján, vagy mikor fordul be valaki a sarkon. Mert akkor bizony már késő fékezni… És akkor jön a bumm!

Tóbiás fagylaltja a földön landolt!

Úgyhogy Tóbiás mindig szépen ügyesen a bicikliúton kerekezett, és a Szamóca tér közelében rákanyarodott az úttestre. Szigorúan a jobb oldalra, a forgalommal azonos irányban! Hiszen senki nem lehet olyan ostoba, hogy a forgalommal szemben biciklizzen! Ám voltak napok, mikor a szokásosnál is nagyobb volt a nyüzsgés az utakon: ilyenkor Tóbiás biztonságosabbnak látta, ha leszáll a bicikliről, és inkább a járdán tolva, gyalogosan folytatja tovább útját a Mogyoró Körúti Általános Iskola felé.

És ez a mai barátságtalan, szürke reggel éppen ilyen volt. Tóbiás lógó orral tolta biciklijét a Szamóca tér felé, mikor az egyik sarkon harsány köszönésre lett figyelmes.

- Jó reggelt, Tóbiás! Vigyázz, barátocskám, mert sáros lesz az orrod hegye! – OBB Marci, a Város rendőre vidáman mosolygott Tóbiásra. – Nézz a lábad elé, mert ebben csúf, szürke időben könnyen nekimehetsz valaminek – vagy valakinek!

OBB Marci mindig óvatosságra int!

Tóbiás mormogott valamit, hogy köszöni szépen a tanácsot, de Marci máris folytatta:

- Bizony, mindig sok dolga van az Országos Balesetmegelőzési Bizottságnak, azaz az OBB-nek, de így ősszel különösen sok mindenre kell figyelnünk! Egyik napról a másikra megváltoznak a látási viszonyok, és bizony nem mindenkinek jut eszébe bekapcsolni az autó fényszóróját vagy a bicikli lámpáját. Sajnos, tegnap is meg kellett bírságolnom Sámuelt, a medvét, mert nem volt bekapcsolva az autója fényszórója. Hiába mentegetőzött, hogy csak elfelejtette, ki kellett rá szabnom a büntetést, nem tehetek kivételt. A szabály az szabály! Arról nem is beszélve, hogy ebben a szürke időben mennyire veszélyes, ha valaki nem látszódik jól. De te Tóbiás nagyon rendes kölyköcske vagy, és viseled a láthatósági mellényt. Csak így tovább! És ne a cipőd orrát bámuld, hanem járj nyitott szemmel! Látni és látszani! Ez a lényeg! Szép napot, Tóbiás!

Azzal OBB Marci már sietett is tovább a Szamóca tér felé, hogy a reggeli csúcsforgalomban szemmel tartsa a közlekedőket.

A Tóbiás és Balambér hangoskönyv CD 2. része már kapható!

Reméljük, tetszett a történtet első fele! Most pedig, mint mindig összegyűjtöttük nektek a tanulságokat és néhány érdekességet a meséből!

  • A kisgyerekeknek (és a nagyobbaknak) nem szabad kimelegedve kabát nélkül szaladgálni ősszel, különben úgy járhatnak, mint Balambér és megbetegedhetnek, aztán lesz sok hapci, és akár még lázasak is lehetnek! Figyeljünk oda, mit viselünk ősszel! Érdemes elkezdeni a télen megszokott réteges öltözködést.
  • Ahogy Tóbiás és Balambér Édesanyja mondta, a napocska még süt, de már hideg van ezért érdemes sapkát húzni a gyerekek buksijára.
  • A láthatósági mellény nagyon fontos, most is mint mindig! Hiszen tudjátok, látni és látszani: ezzel nem szabad játszani! A ködös napokon szinte elengedhetetlen a láthatósági mellény viselése, ezzel rengeteg baleset megelőzhetünk!
  • Köd: a levegő páratartalmának egyik megjelenési formája. Lényegében olyan réteges felépítésű felhő, melynek alapja a földfelszínt éri. Köd esetén a látótávolság 1 km-nél kisebb! Ilyenkor sem a gyalogosok, autósok sem pedig a biciklisek nem látnak olyan jól, mint nyáron!
  • Ezért nagyon fontos, hogy mindig égjen a bicajunkon elől a fehér lámpánk, hátul pedig a piros színű. Bringánkon, a kerekeken való prizma is segíti azt, hogy jó messzire láthatóak legyünk!
  • Amikor Tóbiás fiatalabb volt, Édesanyjával járt iskolába, Balambér pedig a gyerekülésen utazott!
  • A bicikliút a bicikliseké, a járda pedig csakis a gyalogosoké! Tilos a járdán biciklizni, mert balesetveszélyes!
  • Mindig az út jobb oldalán haladjunk, a forgalommal azonos irányba!

Következő héten elolvashatjátok a mese másik felét! Ha mindennapos friss információra, játékra, és jó tanácsokra vágytok, kövessétek Tóbiást és Balambért Facebookon! Ha ezt a mesét hangoskönyv formájában megakarjátok hallgatni, kattintsatok IDE

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....