baleset

Többen haltak meg az utakon ma három óráig, mint az előző három napon

2023.07.31.

Tragédia történt az M7-es autópályán Polgárdinál, egy motorkerékpáros szalagkorlátnak hajtott. Ez már a harmadik halálos baleset hétfőn.

Motorkerékpárral közlekedett egy férfi július 31-én 9 óra 45 perc körül az M7-es autópálya 78-as kilométerszelvényében, a főváros irányába, amikor eddig ismeretlen okból szalagkorlátnak ütközött. A balesetben a vezető olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, továbbá női utasa is megsérült.

A rendőrség teljes pályás útlezárás mellett megkezdte a baleset helyszínelését. A sztráda érintett szakaszának forgalmát a 7-es számú főútra terelik.

Mint arról korábban beszámoltunk, ma kora hajnalban nagyon rövid időn belül történt két halálos baleset, az egyik Szolnok és Besenyszög között, a másik Piliszentlászló térségében.

Frissítés:

Ma 15 óra körül az 5203-as számú főút 6-os kilométerszelvényében, Kiskunlacháza térségében egy személygépkocsi elütött egy az úttesten átkelni szándékozó 64 éves helybéli nőt, aki nem a nem kijelölt gyalogosátkelőn próbálkozott. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Kérjük, hogy fokozott óvatossággal és türelmesen közlekedjenek!

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....