roncsautó

Több mint nyolcvan roncsautót szállítanak el november végéig Budapesten

2014.10.09.

-Nyolcvan-kilencven üzemképtelen autó elszállítására adott le eddig megrendelést a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI), november végéig szállítják el őket a telephelyükre.

A cél az, hogy több parkolóhely legyen a városban - mondta a FÖRI szolgálati igazgatóhelyettese szerdán az MTI-nek. Hermann Gábor közölte: negyvenötöt már elszállítottak a szeptember elején megtalált "roncsautók" közül. Nyolcvan-kilencven autóra adták le a szállítási megrendelést, ezeket reményei szerint november közepéig-végéig elszállítják.

A FÖRI naponta négy-hat autót tud elszállíttatni közreműködő cégek segítségével, a kerületi közterület-felügyeletek értelemszerűen többnyire kevesebbet - mondta. Hozzátette: szeptember végéig csaknem négyszáz ilyen autót találtak, és az elmúlt napokban a sajtómegjelenés hatására egyre több bejelentést kapnak a lakosságtól. Ezt a négyszáz gépjárművet - ha a tulajdonosok nem távolítják el maguktól a közterületről - várhatóan a jövő év márciusáig szállíthatják el, de, mint mondta, a FÖRI csak a főváros tulajdonában álló közterületekről vitetheti el az érintett autókat, a kerületi közterületeken az adott kerület közterület-felügyelete illetékes.


A "roncsautók" felderítésében kiemelte a Fővárosi Biztonsági Irodában városgondnokként dolgozó szabadnapos tűzoltók, a társhatóságok és a lakosság segítségét is. Elmondta: közterületen nem parkolhat olyan gépjármű, amelynek nincs forgalmi rendszáma, vagy nem érvényes a műszaki engedélye. A feltűnően rossz állapotú, például súlyos közlekedési balesetben tönkrement járműveket is elszállítják, mert ezek közúti forgalomban nem vehetnek részt.

Ha a közterület-felügyelet munkatársa megállapítja, hogy egy jármű üzemképtelen, jegyzőkönyv készül, felvétele után harminc nappal kezdhetik meg a szállítást, ami kiderül a jármű szélvédőjére helyezett értesítésből is. Hangsúlyozta: az üzemképtelen gépjárművek elszállítása nem kötelezettség, hanem lehetőség, de a FÖRI azért kíván élni vele, mert amellett, hogy a parkolóhelyek felszabadítása "társadalmilag hasznos cél", a szabálytalanul parkolók számát is csökkenthetik.

Elmondása szerint az elszállított gépjárművek őrzött telephelyre kerülnek. Erről a tulajdonos kap egy értesítést, majd ha arra sem reagál, még egyet. Hat hónap után értékesíthetők a gépjárművek. Ha nem jelentkezik vásárló, regisztrált hulladékbontóknál megsemmisítik az autókat.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....
2025.12.25
Ismertette a rendőrség a múlt heti Roadpol akció eredményeit. ..
2025.12.25
Az A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszával már megszakítás nélkül gyorsforgalmi....