Letenye

Több mint húsz százalékkal nőtt tavaly a határ forgalma Letenyén

2018.01.22.

- A korábbi évek adatát több mint 20 százalékkal meghaladva tavaly megközelítette a négymilliót a letenyei magyar-horvát határátkelők személyforgalma - derül ki a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságnak az MTI kérésére összeállított adatsorából.

A letenyei közúti és autópálya-átkelőkön 2017-ben több mint 3 millió 919 ezer utas lépett át, több mint 20 százalékkal többen voltak a 2016-ban regisztrált 3 millió 258 ezernél. A legfőképpen az Adriai-tengerre utazó vagy onnan érkező utasoknak mindkét évben mintegy 71 százaléka külföldi volt, tavaly 2 millió 796 ezren voltak nem magyar állampolgárok. A külföldiek közül sorrendben legtöbben szlovák, lengyel, horvát, cseh és ukrán állampolgárok voltak, őket a dél-koreai, a román, a szlovén és a német állampolgárok követték.



Jelentős változás, több mint 57 százalékos növekedés volt az autóbusz-forgalomban, ugyanis a 2016-ban regisztrált 13,2 ezer busszal szemben a múlt évben 20,7 ezer érkezett vagy távozott Letenyénél, túlnyomó többségben a nyári hónapokban. Az utazók jelentős száma a nyári szezonban jelentkezett útlevélkezelésre, az egész éves forgalom több mint 70 százaléka a három nyári hónapra esett az autópálya-átkelőn, több mint 50 százaléka pedig a közúti átkelőn.

A zalai rendőröknek továbbra is a szombati napok adták a legtöbb munkát - bár növekszik a hétközi forgalom is -, előfordult, hogy egyetlen szombaton 100 ezer felett volt az átlépők száma. Mindezek miatt a nyári hónapokban többször alakult ki rövidebb időszakokra egy órát meghaladó várakozási idő, a rendőrség ezt további sávok megnyitásával vagy a forgalom átterelésével tudta kezelni - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..
2025.02.13
Megnézték a Használtautó.hu-nál, hogy 2023 és 2024 között miként alakult a kínai autómárkák közötti....
2025.02.13
21 éve gyártásban lévő, elpusztíthatatlan igáslovat vett kezelésbe Modellista. ..
2025.02.13
Lovaskocsival, majd utánfutóval ment vasakat lopni egy tanyáról egy tolvaj, akit aztán a üldözőbe....
2025.02.13
Filmforgatás miatt a hétvégén lezárják a Lánchidat, illetve a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és....